Az amerikai jegybank szerepét ellátó Federal Reserve (Fed) 25 bázispontos kamatvágásról döntött a héten, ez megfelelt a várakozásoknak, azonban Jerome Powell Fed-elnök kommentárjával sokan nem voltak elégedettek, és mindez a továbbiakra nézve is bizonytalanságot jelent a nemzetközi kereskedésben.
Anders Svendsen, a Nordea elemzője szerint a lépés önmagában sok befektetőnek csalódást okozott, mivel többen voltak, akik egy méretesebb, ötvenpontos vágást vártak. Meglátása szerint a Fed mostani döntési mechanizmusa leginkább a kötéltánchoz hasonlít, amikor szállítani is akar valamit a piaci szereplők által már beárazott lazításból, de nem is akarja magát túlságosan elkötelezni. Ez a kettősség mutatkozott meg Powell kommentárjában is, ami egyben a döntést követő sajtótájékoztató legtöbbet idézett kijelentése lett. „Ez nem egy hosszabb vágási ciklus kezdete. Nem mondtam olyat, hogy csak egyetlen vágásról lenne szó.”

Fotó: REUTERS/Brendan McDermid
Ettől többen kikeltek a Fed ellen, többek között az Egyesült Államok elnöke. Donald Trump Twitter-üzenetben közölt reakciója szerint „Powell cserben hagyott minket, ahogy azt már megszokhattuk.”
– Bármennyire szimpatikus, Powellnek túl nagy falatot jelentenek a sajtótájékoztatók – kommentálta az iránymutatást Steen Jakobsen, a Saxo Bank közgazdásza. Ő is, mint több más elemző, kiemelte, hogy irányváltás esetén a Fed hagyományosan soha nem csak egy lépésben módosít, így Powell kétértelmű megfogalmazása leginkább csupán bizonytalanságot eredményezhet.
Ez eddig meg is mutatkozik a devizakereskedésben. A dollár már Powell sajtótájékoztatója alatt hektikusan kereskedett, és a következő esetleges döntésig jó eséllyel ez megmarad. A kamatvágás ellenére a forint árfolyamában sem látszik egyelőre az indokolt korrekció.
– Kérdés, hogy a nyár eleji 320-325-ös sávba még augusztusban visszatér az euró–forint árfolyam, vagy majd csak az Európai Központi Bank szeptemberi kamatdöntésekor jönnek rá a befektetők, hogy inkább a 320 körüli szintek az indokoltabbak – áll Blahó Levente és Pálffy Gergely raiffeisenes szakértők elemzésében.