A Margitta-sziget 92 Kft. és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület szója fajtabemutató rendezvényén a miniszter emlékeztetett arra, hogy a Magyarországon megtermelt szója kiváló minőségű, mégis külföldre kell szállítani feldolgozás céljából, mert az országban nincs ilyen üzem.
A miniszter azt ígérte, a kormányzat saját eszközeivel segíteni fogja egy hazai üzem megépítését és munkába állítását, mert annak segítségével egyebek mellett növekedhet a megtermelt szója mennyisége. Az üzem hozzájárul a GMO-mentes magyar szója hazai felhasználásának fokozásához és az ágazat kifehérítését is szolgálja.
Emlékeztetett: az Európai Unió a fehérjetartalmú takarmánynövényekből hiánnyal küzd, igényei kétharmadát csak importból tudja fedezni. A genetikailag módosított növényi fehérjeimport kiszorítását is szolgálja tehát a növényi-fehérje termelés fejlesztése. Megerősítette: a kormány célja, hogy a alaptörvénynek megfelelően csak fenntartható módon megtermelt, biztonságos élelmiszerek legyenek a magyar boltok polcain, a családok asztalán. Ennek pedig alapfeltétele, mondta, hogy az élelmiszer-előállítás a lehető legnagyobb mértékben génmódosítástól mentes alapanyagokra épüljön – beleértve a takarmányozást is.
Mivel a takarmányok jelentős hányadát kitevő szójából az ország önellátottsága 15-20 százalékos, jelentős importra szorul Magyarország is. A kormány célkitűzése ezért, az ellátás biztonságának növelése, a génmódosított szója felhasználásának csökkentése, a takarmányok alternatív fehérjeforrásokkal való kiegészítése és megtermelt GMO-mentes szója belföldi értékesítésének és termőterületének növelése.
Nagy István bejelentette: annak érdekében, hogy a mintegy 60 ezer hektáron szóját termelő 3500 gazdálkodó a jövőben élni tudjon a haszonnövény valamennyi értékesítési lehetőségével, kezdeményezték az Európai Bizottságnál a magyar szója kedvező üvegházhatású gázkibocsátási értékeinek elfogadását. A Magyarországon megtermelt szója nem rendelkezik még fenntarthatósági tanúsítvánnyal, ezért a biodízel üzemek még nem tudnak igénybe venni uniós támogatásokat az üzemanyaggyártási tevékenységükhöz.