Összetettebb a dolgozók elvárása

Magyar Nemzet
2019. 08. 06. 11:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem változtak érdemben a munkavállalói elvárások az elmúlt években: továbbra is a fizetés, a kellemes munkahelyi légkör, valamint a hosszú távú stabilitás a legfontosabb – olvasható a K&H Bank közleményében.

Emellett évről évre nő az időmegtakarítási, illetve az etikai szempontok szerepe, mint például a munka és a magánélet egyensúlyának biztosítása, a munkahely elhelyezkedése, a cég által képviselt környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalás, valamint a szolgáltatások, termékek minősége.

Az is ismert, hogy azok a munkavállalók, akiknek beleszólásuk van abba, hogy mikor, hol és hogyan dolgoznak, nemcsak elégedettebbek, de jobb eredményeket érnek el az innováció és a munkateljesítmény szempontjából is.

A közlemény idézi Végh Józsefet, a K&H HR-igazgatóját, aki kiemelte: egyértelműen látható, hogy sem a leendő, sem a meglévő munkatársak nem csupán egy fizetési csekkel azonosítják munkahelyüket, és a munkahellyel kapcsolatos elvárásokban egyre inkább jellemző a tudatosság. A munkavállalók ma már számtalan olyan szempontot figyelembe vesznek, mint a cég hosszú távú, stabil, környezettudatos működése, a kellemes vállalati kultúra vagy a fejlett technológiai háttér.

Jó példa erre az otthoni munkavégzés, a home office lehetősége vagy a kerékpárbarát munkahely, amikre már az állásinterjúnál is rákérdeznek. A szakember hozzátette: nő a kisgyermekes munkavállalókat segítő családbarát munkahelyek iránti igény is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.