Rejtett költségek

2019. 08. 07. 8:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha az ellenőr alapos, és tényleg végigköveti az építkezést, díjazása fél-egymillió forintra rúghat összességében. Az építkezés során egyéb csemegék is vannak. Mobil vécét kell biztosítani a munkásoknak havi több tízezer forintért, ha pedig nagyobb tehergépjármű visz az építkezésre bármit, annak behajtási engedélyt kell szerezni. Ennek egyszeri díja – önkormányzata válogatja – néhány ezer forinttól akár több tízezer forintra rúghat, és bizony tucatnyi alkalommal fordul elő az építkezés során.

De hogy e rejtett költségekkel ne vegyük el senki kedvét, komoly megtakarítást jelent a korábbihoz viszonyítva jelenleg minimális adóteher. Saját erős kivitelezésnél a munkadíjat és az anyagárat terhelő áfatartalomból akár ötmillió forintot vissza lehet igényelni, generálkivitelezővel zajló építkezésnél pedig öt százalék forgalmi adóval lehet számolni. Ez utóbbi egy mai viszonyok között nem túl elrugaszkodott példát, nettó negyvenmillióba kerülő házat alapul véve azt jelenti, hogy összesen 42 millió forintot kell érte fizetni.

Ezzel szemben 27 százalékos áfa esetén a bruttó összeg 50,8 millió forint lenne. A különbséget „zongorázni” lehet: csaknem kilencmilliót takaríthat meg a mostani építkező. Amiből éppenséggel futja a rejtett költségekre.

Pintér Balázs

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.