Kitért arra, hogy tavaly indult a Magyar falu program a vidék lakosságmegtartó képességének fokozására és 2015 óta zajlik a 23 megyei jogú város és térségük gazdasági lehetőségeit javító Modern város program, amely 3800 milliárd forintból segíti a települések és vonzáskörzetük fejlesztését, az életminőség javítását.
„Arra törekszünk, hogy kedvező adottságaink, a központi földrajzi helyzet, a jól képzett munkaerő, az alacsony biztonsági kockázatok az ország minden részében, minden magyar javára egyformán érvényre jussanak” – fogalmazott.
Mosóczi László Kaposvárt méltatva azt mondta, hogy a somogyi megyeszékhely fejlesztési mintaváros, a helyi fejlesztés igényei rangsorának élén a közlekedés modernizációja szerepel. A 67-es gyorsforgalmi út megépítése mellett példaként hozta fel Kaposvár sűrítettgáz-üzemű autóbuszflottáját, közlekedési központjának építését.
Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke azt hangoztatta, hogy a gyorsforgalmi út lehetőséget teremt nemcsak Kaposvár, hanem egész Somogy fejlődésére, és felhívta a figyelmet arra, hogy az úttal párhuzamosan Kaposvár és a Balaton kerékpárút-összeköttetése is megvalósul.
Nagy Róbert Attila, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a kétszer kétsávos gyorsforgalmi úton akár óránkénti 110 kilométeres sebességgel is lehet haladni. Hozzátette, hogy egy akusztikus burkolatjel révén Mernyeszentmiklós és Mernye között a Republic zenekar ismert slágere csendül fel a Budapest irányából Kaposvár felé a külső sávban, 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladóknak.
A NIF korábbi tájékoztatása szerint a 67-es gyorsforgalmi út két további része, a 3,3 kilométer hosszú kaposfüredi és a 9,9 kilométeres látrányi elkerülő szakasz fejlesztése 2021-re valósul meg. A teljes hosszában 46 kilométeres, 130 milliárd forintba kerülő gyorsforgalmi úton Kaposvárról személyautóval fél óra alatt elérhető lesz az M7-es autópálya.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!