Ősszel tovább drágulhat a tej

Meghallgatásra talált a tejtermelők óhaja, az elmúlt évek stagnálása után enyhén emelkedtek az árak a hazai piacon. A drágulás a következő hónapokban is folytatódhat, ezzel pedig csökkenhet a növekvő önköltségek miatti veszteség szintje az ágazatban.

2019. 09. 30. 7:32
null
Tehenészet a főváros környékén. Mivel a gazdaságok alig kaptak pénzt, sokan külföldre szállítottak Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a fogyasztók egyelőre még nem érzik igazán, egy kisebb drágulás már végbement a hazai tejpiacon. A termelők még a nyár végén hívták fel a figyelmet arra, hogy a felvásárlási árakat a növekvő költségekhez kellene igazítani. Az árak ugyanis két és fél éve 90 és 100 forint között mozognak, ez az árszint azonban egyre kevésbé tudja fedezni a termelési költségeket. A gazdaságokra mind nagyobb teher hárul a folyamatosan emelkedő bérköltségek, az ipari energiaárak és az erősödő infláció gyors ütemű emelkedése miatt.

Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója lapunknak azt mondta, bár az ártárgyalások mindig üzleti titoknak minősülnek, de iparági információk szerint az elmúlt hetekben szerényebb mértékű drágulás zajlott a piacon. Eltérő mértékben ugyan, de 2-4 százalékkal emeltek árat a feldolgozók és az áruházláncok.

A szakember szerint a drágulás az előttünk álló hónapokban várhatóan folytatódik. Ebbe az irányba mutat az euró–forint árfolyam alakulása, valamint a nyerstej külpiacokon tapasztalható magas ára is. – Továbbra sincs tejfelesleg Európában, novemberben újabb áremelési hullám futhat végig az ellátási láncon – fogalmazott Harcz Zoltán.

A hazai nyerstej felvásárlási ára május és augusztus között változatlanul 98 forint körül alakult, a külpiacokon viszont rendre magasabb árat kínáltak a felvásárlók. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ adatai szerint négy hónap alatt több mint 15 százalékkal nőtt az exportár, meghaladva így a 105 forintos kilónkénti szintet. Nem csoda tehát, hogy egyes gazdaságok elcsábultak, és az alapanyagul szolgáló nyerstejet nem a hazai feldolgozóknak adták el, hanem külföldi partnereiknek szállították ki. A terméktanács szerint mindez előre látható volt: május és augusztus között 12 százalékkal kevesebb nyerstej került a hazai feldolgozókhoz. Nőtt ugyanakkor az itthon eladott tejtermékek mennyisége.

Tehenészet a főváros környékén. Mivel a gazdaságok alig kaptak pénzt, sokan külföldre szállítottak
Fotó: Kurucz Árpád

A másfél százalékos ultramagas hőmérsékleten kezelt (UHT) tejből például negyedével több, a magasabb zsírtartalmú, 2,8 százalékos tejből pedig 60 százalékkal nagyobb mennyiség fogyott. Trappista sajtból, túróból és tejfölből is többet tudtak eladni belföldön a hazai feldolgozók, sajtból 30 százalékkal, túróból és tejfölből egyaránt negyedével nagyobb mennyiséget vett fel a magyar piac.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.