időjárás 19°C Cintia , Norbert 2023. június 6.
logo

Tízezren szeretnének hétüléses autót

Magyar Nemzet
2019.09.03. 11:30
Tízezren szeretnének hétüléses autót

A kormány nagycsaládosokat támogató programja nagyon sikeresen indult – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). Augusztus végéig mintegy tízezer igénylés érkezett, ami jelentősen meghaladja a várakozásokat. Jelen pillanatban az jellemzi a piacot, hogy szállítási csúszások várhatók. Az egyesület a DataHouse piacelemző adatai alapján azt közölte, hogy augusztusban 15 618 személygépkocsit helyeztek forgalomba, ami 21 százalékos emelkedés az egy évvel ezelőtti adathoz képest. Az első nyolc havi értékesítés 105 411, ez éppen tizedével magasabb a tavalyi adatnál. Az elektromos autókból augusztusban 124-et helyeztek forgalomba, ami 16 százalékos növekedés, az első nyolc hónap adata 1096, ami 39 százalékos emelkedést jelent. Erdélyi Péter, az MGE ügyvezető elnöke azt közölte lapunkkal, hogy az első félévi értékesítési számok időarányosan nagyon közel vannak az egyesület növekedési várakozásaihoz, így az év végére várt értékesítési számok reálisnak, sőt inkább túlteljesíthetőnek látszanak. A tisztán elektromos gépkocsik forgalomba helyezése kis mennyiség mellett növekszik, ám alatta van az év eleji várakozásoknak. A növekedés dinamikája lassult, mert a felvevőpiac egyelőre korlátozott. Ugyan a töltőhálózat fejlődik, és sok esetben az otthoni és munkahelyi töltés is megoldott, de ezen autók beszerzési ára továbbra is igen magas.

Az érdeklődés hatalmas, a készletek kicsik. Hosszú várakozásra kell felkészülni
Fotó: Kurucz Árpád

Eközben Európában is nőttek az eladások – tájékoztatta a JATO autóipari piackutató intézet az MTI-t. Júliusban 1,33 millió autót helyeztek forgalomba 27 európai országban, 1,2 százalékkal többet a 2018. júliusi 1,31 milliónál. Az év eleje óta 9,72 millió autó kelt el, 2,5 százalékkal kevesebb, mint a 2018-as első hét havi 9,98 millió. A júliusban forgalomba helyezett járművek között a benzinüzeműek aránya 59 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 56 százalékról, a dízelek aránya pedig 31 százalékra csökkent 36 százalékról. Az akkumulátoros elektromos autókat (BEV), a plug-in hibrid-elektromos (PHEV) és hibrid-elektromos (HEV) autókat is beleértve az alternatív hajtású járművek 7,4 százalékos részarányt értek el a forgalomba helyezésekben idén júliusban a 2018. júliusi 5,8 százalék után. Alternatív hajtású autót 96,6 ezret helyeztek forgalomba Európában, 29 százalékkal többet, mint 2018 júliusában. A BEV autók forgalomba helyezése 98 százalékkal, 23,2 ezerre emelkedett. A PHEV autók forgalomba helyezése 22 százalékkal, 11,6 ezerre csökkent, a HEV autóké 27 százalékkal, 56,8 ezerre nőtt.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.