Több mint hat éve jelentős mértékben növekszik a kiskereskedelmi forgalom, miután az embereknek egyre több szabad forrásuk marad fogyasztásra – reagált Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett augusztusi kiskereskedelmi adataira a köztévén.
Az év nyolcadik hónapjában a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalékkal haladta meg az egy esztendővel korábbit. Az államtitkár kiemelte, hogy az iparcikkek fogytak a legjobban, a családok jövedelme jelentős mértékben nőtt, így a tartós fogyasztási cikkeket vásárolják. A bolti forgalom növekedésében érződik a rezsicsökkentés hatása is, mivel elkölthető pénz marad a családoknál – mondta.
Az év eddig ismert eredményeit tekintve augusztus végéig a naptárhatástól megtisztított és a nyers adat szerint is egyaránt 5,8 százalékkal haladta meg az összes értékesítés az előző év azonos időszakában mért forgalmat. Az augusztusi növekedési ütem tehát megegyezett az első nyolc hónap átlagával, így belesimul az idei trendbe és nem jelzi a gazdasági növekedés lassulását – állapították meg az elemzők. Egybehangzó véleményük szerint a dinamikus béremelkedés továbbra is magas szinten tartja a belső fogyasztást, és ezzel az GDP-növekedés lassulása ellen hat. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztás a jövőben is a növekedés motorja marad.