A CIG és az Opus megválik az egymásban meglévő részesedésektől

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG) tőkehelyzetének átalakítása érdekében tárgyalásokat kezdett az Opus Global Nyrt.-vel az egymásban fennálló részesedéseik átrendezéséről – közölték a társaságok a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.

Forrás: MTI2019. 11. 28. 19:44

Korábbi közlés szerint az EMABIT olaszországi teljes kitettsége 504,5 millió euró. Az állomány jelentős részén, 319,2 millió euró összesített szerződéses limit erejéig a leányvállalat vélt viszontbiztosítási szerződéssel rendelkezett, amelyről az idén szeptember végén kiderült, hogy hamisítvány. A szerződés megkötésében részt vevő viszontbiztosítási alkuszok felelősségre vonását az EMABIT megkezdte, a csalás kapcsán feljelentést tett.

A CIG Pannónia csoport korábban közzétett gyorsjelentésében 354 millió forint adózás utáni veszteséget jelentett 2019 első három negyedévéről, de a teljes átfogó jövedelme 463 millió forint nyereséget mutatott. Az adózott eredmény 2018 első három negyedévéhez képest 1,915 milliárd forinttal esett vissza. Az olasz határon átnyúló kezesi biztosítások miatt bekövetkezett veszteségek a csoport eredményét 1,296 milliárd forinttal rontották.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.