Meglehetősen közel van a karácsony – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban több helyen már novemberben megkezdte a kereskedelmi szempontból sem mellékes ünnep előtti razziáját. A hatóság emberei már járják a vásárokat, a piacokat, a kitelepüléseket, a vásárcsarnokokat és a bevásárlóközpontokat, s azokat a gazdasági szereplőket ellenőrzik, amelyek szezonális termékeket, szolgáltatásokat kínálnak. A különféle karácsonyi termékeket fogalmazó árusok, kereskedők mellett a vendéglátók is számíthatnak arra, hogy felbukkannak náluk a NAV revizorai. Mint a hatóság legfrissebb ellenőrzési tervéből kiderül, az adóhivatalnokok elsősorban arra kíváncsiak, hogy a vállalkozások átadják-e ügyfeleiknek a nyugtát, a számlát. Emellett fontos az online pénztárgépek szabályszerű használata és az is, hogy a munkáltatók megfelelően bejelentették-e alkalmazottaikat.
Biztosra vehető, hogy az ünnep közeledtével a karácsonyi razzia nem marad meg a főváros határin belül, s az ellenőrzéssorozat rövid úton országossá dagad. Erre már csak az idei szezonálisnak nevezhető akciók körülményeiből is következtetni lehet. Az esztendő első nagy, országos fellépését februárban a Valentin-napra időzítette az adóhivatal, ahogy márciusban a nőnap, áprilisban pedig a húsvét adott apropót a sok helyszínre kiterjedő vizsgálódáshoz. Több helyütt a ballagás sem telhetett el NAV-fellépés nélkül. Nyáron – a turisztikai, szórakozást kínáló helyszínek célirányos ellenőrzése mellett – az ország számos pontján tartottak vizsgálatokat például a fagylaltozókban, ahogy az utcai, piaci s az út mentén működő zöldségeseknél is. A legutóbbi nagyobb megmozdulást október végén a mindenszentek és a halloweeni mulatságok előtt rendezett a hivatal.