Tökfaragás és holdfénytúra
A Balatonra látogatókat válaszút elé állítják a hét végi rendezvények. Badacsonytomaj a finom nedűk kedvelőit szombaton tökfaragó versenyre, a túrázókat holdfénytúrára várja. Hévíz Festetics terén ezúttal is megrendezik a libafuttató versenyt, az ügyes kezű asszonyok-lányok kézműves-bemutatót tartanak, vasárnap délután pedig népi misztériumjátékban gyönyörködhetnek a gyógyfürdővárosba látogatók, akik este lámpás felvonuláshoz csatlakozhatnak a város Szentlélek-templomától a Deák térig vezető úton.
Érdemes részleteiben kiemelni néhány tematikus programot. Például lampionos felvonulással, díjátadó gálával és országos kirakodóvásárral idézik fel a hét végén Szombathelyen Szent Márton alakját. A szervezők közlését idézve a távirati iroda jelezte, hogy pénteken délután püspöki szentmise kezdődik a szombathelyi székesegyházban, utána lampionos felvonulás indul a Szent Márton emlékparkhoz, ahol koszorúzást és ünnepi megemlékezést tartanak. Szombaton este a szombathelyi Agora Művelődési és Sportházban díjátadó gálát tartanak, ám a vasi skanzenben már pénteken délutántól várják a látogatókat az országos nagyvásárra, amelyen legnagyobb számban kézműves termékeiket kínálják az árusok, és olyan hagyományos népi ételeket is megkóstolhatnak a látogatók, mint a dödölle és a kukoricaprósza. A vasárnap estig tartó vásári forgatagot könnyűzenei koncertek, néptánc- és népzenei programok, bábszínházi előadások, íjászbemutatók, bormustra és főzőverseny is színesítik.

Fotó: 123RF
Varázslatos egyestés programra hívják Villány szerelmeseit szombaton: a Programturizmus.hu-n megjelent felhívás szerint mindenkit szeretettel várnak november 9-én Villányba, a hagyományos Márton-napi lampionos felvonulásra, majd ezt követően a Diófás térre, ahol mindenki ehet libazsíros kenyeret, sült tököt, amelyet leöblíthet forralt borral, punccsal vagy forró teával.
Bandázás, újborkóstoltatás libatepertővel, libazsíros kenyérrel Egerszalók pincéiben. Népzenei koncert és táncház, töklámpáskészítés, gyertyamártás, népi játékok, libasütés kemencében a Barlanglakásoknál – címszavakban így mutatkozik be az ugyancsak szombat estére kínált egerszalóki program, amely a gyógyvizes fürdőzés lehetősége mellett különleges hét végi kirándulásnak ígérkezik.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!