Kisebbfajta szenzációt keltett szakmai körökben, hogy a Rail Cargo Hungaria (RCH) a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive (CRRC ZELC) cégtől villany-hibrid mozdonyok bérléséről állapodott meg. Mind a gyártó személye, mind a járművek technikai kialakítása – a vezetékes elektromos üzemet akkumulátoros elektromos üzemmel kombinálja – némileg meghökkentő. A kínai partnerről érdemes tudni, hogy a világ legnagyobb vasútijármű-gyártója, amely jelentős erőforrásokkal rendelkezik, és az említett mozdonyokat az RCH megrendelésére fejleszti ki – mondta el a Magyar Nemzet kérdésére Kovács Imre, a Rail Cargo Austria AG igazgatósági tagja, a Rail Cargo Hungaria igazgatóságának elnöke.
A kínai cég vállalta, hogy három éven belül elkészíti az első két-két járművet és beszerzi a szükséges magyar és nemzetközi engedélyeket. A fejlesztés költségeit teljes egészében a CRRC ZELC vállalat viseli. A Rail Cargo Hungaria ezt követően négyéves időtartamra bérbe veszi a járműveket, amelyek teljes körű karbantartásának kiadásait a kínai fél fedezi majd. Ha a fejlesztés beváltja a vele szemben támasztott követelményeket, az RCH tovább bérelheti a mozdonyokat vagy kedvező feltételekkel rendelhet további húsz-húsz járművet mindkét típusból.
Kétfajta járműről van szó – mondta Kovács Imre. Az egyik klasszikus tolatómozdony, amely a rendező pályaudvarokon végzi a tevékenységét. Ezeket a pályákat nem villamosítják, a szerelvények, egyes vagonok rendezését dízelmozdonyok végzik, és ez a tevékenység nagy zajjal és sok szén-dioxid-kibocsátással jár. Az akkumulátoros mozdonyok használata jelentős környezetvédelmi előnyt rejt, és gazdaságosabbnak is ígérkezik – mondta a szakember.
Másképpen hoz komoly üzemeltetési hasznot a nagy teljesítményű vontatómozdony. Nem véletlenül nevezi a gyártó Super Last Mile-nak a típust, ugyanis a vasúti áruszállítás egyik nagy problémájára, az úgynevezett utolsó mérföld kihívására ad választ. A villanymozdonyokkal vontatott árufuvarozó vonatok a felsővezetékes pályákon nagy távolságokon gazdaságosan, sok árut képesek elszállítani, azonban amikor közelednek a célhoz, váltaniuk kell, hiszen az iparvágányokat, rendező pályaudvarokat, logisztikai parkokat csak dízelvontatással érhetik el. Ez praktikusan mozdonycserét jelent, ami időben, költségben, személyzetben többletráfordítást követel. A Last Mile villany-hibrid vonat képes rá, hogy a nyílt pályán áramszedős villanymozdonyként mozgassa a szerelvényt, majd a nyílt pályáról letérve, néhány tíz kilométeren át akkumulátoros üzemmódban eljuttassa az átrakóhelyre, esetünkben a BILK-be – mondta a vasúti vezető.