Közel 400 milliárd forintból fejeződnek be közúti nagyprojektek 2020-ban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az idén lezáruló beruházásoknak köszönhetően Eger és Sopron négysávos úton lesz elérhető, az M0-tól Abonyig elkészül az M4, az autósok birtokba vehetik az új komáromi Duna-hidat is.

Forrás: MTI2020. 01. 07. 10:30
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szaktárca stratégiai célja, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhetővé váljon egy négysávos útszakasz. Az Útprogram 2016-os elindításának idején ez az elvárás a hazai települések kevesebb mint fele, a magyar emberek kevesebb mint háromnegyede esetében teljesült. A megvalósult és tervezett fejlesztésekkel az idei év végéig ezek az arányok nagymértékben, a települések mintegy kétharmadára, a lakosság esetében pedig 86 százalékra javulnak.

A kormány a közlekedési infrastruktúra minőségét folyamatos bővítésekkel, korszerűsítésekkel közelíti a társadalmi elvárásokhoz, a gazdasági szereplők igényeihez. Az egyre kiterjedtebb és színvonalasabb közúthálózat az eljutás megkönnyítésével javítja a hazai vállalkozások versenyképességét, a magyar családok életminőségét – közölte az ITM.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.