Megjelent az Európai Központi Bank (EKB) januári kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyv, amely kitér arra, hogy a laza monetáris kondíciók rövid távú fenntartása mellett 17 év után felülvizsgálják az eurózóna jegybankjának monetáris politikáját, pontosabban annak teljes eszköztárát.
Nem véletlen, hogy most jött el ennek az ideje: a hagyományos, szinte kizárólag az inflációra fókuszáló és lényegében csak a kamatszintekkel operáló monetáris politika jelenleg egyszerűen nem éri el a célját. Az EKB inflációs célja, hasonlóan az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedéhez, két százalék, és miután immár sok éve ez alatt van az eurózóna inflációja, az alapkamatot nullára, az egynapos betéti kamatot pedig mínusz 0,5 százalékra csökkentette. Ennél lejjebb már nem lehet menni, sőt ez is kárt okoz: a lakosság elégedetlen a negatív reálkamattal, miközben az ingatlanárak irreális magasságba emelkednek, hisz az ingatlanvásárlás és -kiadás az egyetlen módja, hogy kockázatmentes hozamra tegyen szert valaki. Így a társadalmi egyenlőtlenség nő: akinek nincs lakása, egyre kevésbé tud venni, akinek pedig több van, egyre gazdagabb lesz.
Mindemellett azért is hatástalan ez a monetáris politika, mert az öngondoskodás jegyében a lakosság még többet takarít meg, mint korábban, hisz a kieső kamatot is pótolni akarja. Ráadásul az inflációs kosárban nincs megfelelő súllyal reprezentálva a lakhatás költsége, így a jelenlegi inflációs szám nem is teljesen reális.
Különösen érdekes, hogy az Amerikai Egyesült Államokban ugyanaz az inflációs cél, lényegében ugyanakkora az infláció (1,3-1,5 százalék), de mégis feladták a nulla és negatív kamatok politikáját, a jegybanki alapkamat másfél százalék.
Fotó: Reuters
Eközben fiskális (költségvetési) élénkítésbe kezdtek, és bár Amerikában ettől felborult a költségvetés és gyorsan növekszik az amúgy is magas államadósság, az eurózónában akadnak olyan országok (mindenekelőtt az egész zóna gazdasági erejének harmadát adó Németország), melyeknek a költségvetése szufficites, így van mozgástér az élénkítésre.
