A jövő kihívásaira a „kanyartan” és az előzés tudományának elsajátítását ajánlja a magyar gazdaságnak a jegybankelnök. Matolcsy György egy tegnap megjelent cikkében azt írta, 2018-19-ben a magyar gazdaság a régió éllovasa lett, visszaelőzve a lengyel gazdaságot.
Hozzáteszi azonban, hogy a következő években újból szakadékos hegyi utakon visz az út felfelé, viharos időkben. Elég egy rossz mozdulat, és jön a baj. De a számos kanyar ellenére is sokat lehet előrelépni a versenyben, ha valaki tisztában van a kanyartan és az előzés tudományának néhány szabályával – véli a jegybankelnök a Növekedés.hu-n megjelent írásában.
A szakember ezen szabályok közé sorolja a gazdaság jó állapotát – amely már szerinte adott –, illetve azt, hogy időben fel kell készülni az előzésre, a versenytársaknál gyorsabban kell bevenni a kanyart. 2020-ban sok versenytárs lassul, egyesek szinte leállnak majd, így van lehetőség felvenni az előzéshez szükséges jó helyzetet – fűzi hozzá az elnök.
A kanyar előtt tisztázni kell, hol vannak az erős pontok és hol a gyengék – hívja fel a figyelmet Matolcsy György, kiemelve, hogy az erősségeket – mint a politikai stabilitás, a tömeges munkahelyteremtés és munkavállalás, Budapest és néhány nagyváros tőkevonzó képessége, az adórendszer, a logisztika, továbbá a pragmatikus gazdaságpolitika és monetáris politika – tovább kell acélozni.
Eközben a gyenge pontokat is erősíteni kell. Ilyenek többek között a versenyképesség, az egészségügy, a demográfia és a lakáspolitika.