Szegeden nyitja meg új irodáját a Lufthansa Systems Hungária, ennek kapcsán elsősorban Java- és Javascript-fejlesztők, -tesztelők és adatmérnökök jelentkezését várja. A társaság ezzel együtt az utánpótlást nem bízza a véletlenre: még 2019 nyarán írt alá megállapodást alkalmazott és ipari kutatási együttműködésről a Szegedi Tudományegyetemmel.
A kooperáció kiterjed egyebek mellett a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás felhasználására a számítógépes optimalizálás területén, továbbá légi közlekedési feladatok megoldására fejlesztett egyedi algoritmusokra, modellekre és szoftveralkalmazásokra. Az 1995-ben alapított budapesti irodában jelenleg több mint 450 magasan képzett szakember dolgozik, akik több száz légitársaság és repülőtér mindennapi biztonságos és hatékony működésének tevékeny részesei. Szegeden évek óta foglalkoztat a társaság több kollégát rugalmas munkaidőben.
A bővítés révén a légi és földi személyzet, valamint a légiforgalmi irányítók által használt alkalmazásokat, továbbá a repülőjegy-értékesítés teljes folyamatát végigkísérő digitális megoldásokat fejlesztenek és tesztelnek majd.
Az idén 25 éves magyar leányvállalat egyidős a légi közlekedés szinte összes szegmensére megoldásokat kínáló, az útvonaltervezéstől a személyzet beosztásán át minden területet informatikai szolgáltatásokkal lefedő Lufthansa Systemsszel.