Több százezer munkahelyet sikerülhet megőrizni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A program a létszámleépítéseket hivatott megelőzni a munkahelyek megvédésén keresztül – mondta Bodó Sándor.

Forrás: MTI2020. 04. 10. 18:45

Kieső munkabérként a havi nettó alapbér összegéből maximum a minimálbér kétszeresének nettó összegét, azaz legfeljebb 214 130 forintot lehet figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy egyénenként havonta az állami támogatás összege maximum nettó 74 946 forint lehet, mely az egyén szempontjából adómentes, a munkáltatót pedig csak az általa a munkavégzésre és az egyéni fejlesztési időre eső kifizetett bér és járulékai terhelik.

Az államtitkár hangsúlyozta, a támogatási időszak 3 hónap lehet, a munkáltatónak a munkahelyek megőrzése érdekében vállalnia kell, hogy a kérelem beadásától számítva a dolgozói létszámát megőrzi, a folyósítást követően pedig legalább egy hónapig fenntartja. A támogatást a munkavállaló a munkáltatóval közösen Cégkapun keresztül kérelmezheti, a kérelmet együtt nyújthatják be a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes kormányhivatalhoz április 16-ától, amit a hivatal a támogatási feltételek fennállása esetén megítél.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.