Némiképp meglepő adatokat közölt tegnap a szaktárca az állam pénzügyi viszonyainak tavaszi alakulásáról. A minisztérium részleteiben ismertette az adóbevételek statisztikáját, ebből pedig az derült ki, hogy január eleje és április vége között nagyjából 4630 milliárd forint folyt be a hat legnagyobb közteherből, azaz a társasági és a jövedéki adóból, az áfából, a személyi jövedelemadóból, a járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból.
Az összeg természetesen nem önmagában lényeges: a fontos az, hogy a március óta Magyarországon is jelen lévő vírus és a pusztításának megakadályozásáért kialakított védelmi intézkedések nyomán milyen bevételkiesés érhette az államot. A friss adatok alapján akár azt is lehet mondani: április végéig majdhogynem semmilyen. Az idei négyhavi, 4630 milliárdos bevétel ugyanis 280 milliárddal meghaladja a 2019 első harmadában rögzített értéket. Március végén a többlet 270 milliárd forint volt, vagyis idén áprilisban a nagy adókból válsággal, adócsökkentéssel, a közterhek gazdaságvédő elengedésével, boltbezárásokkal együtt is nagyjából tízmilliárd forinttal több folyt be, mint a tavalyi negyedik hónapban.
A társasági adó majdnem negyvenmilliárdos négyhavi többlete jórészt az adófeltöltés eltörlésének tudható be. Az szja idei bevételi számain már éreztette hatását a vírusválság, a négy hónapra eső 65 milliárdos többlet ezzel együtt sem kevés. A társadalombiztosítást megillető összegeknél a kiesés ellenben már érdemi lehetett. Ugyanakkor 2019 elején még 19,5 százalék volt a szociális hozzájárulási adó, de idén januártól már csak 17,5 százalékos elvonással kellett számolniuk a vállalkozásoknak.
A mostani statisztika értelmezéséhez hozzá kell tenni, hogy a nagyobb áprilisi leállások hatása a májusi bevételi adatokban jelentkezhet majd igazán.