A NAV új szolgáltatásában egyébként annyiban nincs semmi meglepő, hogy a feketefoglalkoztatás letörése régi hatósági kihívás. Az esztendő elején meghirdetett ellenőrzési programnak is egyik hangsúlyos eleme volt a bújtatott foglalkoztatás feltárása és visszaszorítása. A hivatal februári közlésében külön kiemelte azoknak az eseteknek a tisztázását, amikor az általános szabályok helyett a kisadózó vállalkozások tételes adójának, vagyis a katának az előírásait alkalmazzák a valóságban munkaviszonyban dolgozó magánszemély munkaügyi helyzetére. A feketefoglalkoztatás különféle formáinak leleplezését célul kitűző kiemelt fellépéshez kellő indokul szolgál, hogy az állami bevételek között az egyik legjelentősebb tételt adják a munkavállaláshoz kapcsolódó adók és járulékok.
Nem maradhatnak titokban a munkáltatók csalásai
Január eleje óta kétezer munkavállaló kapott figyelemfelhívó levelet az adóhivataltól, a dolgozókat arról értesítette a hatóság, hogy munkaadójuk egyáltalán nem, vagy nem helytállóan jelentette be őket. Az új, alkalmazottvédő szolgáltatás jelentősége nem csekély, a vállalkozások csalása ugyanis adott esetben igen sokba kerülhet a dolgozóknak. A hatóságnál egyébként idén is kiemelt feladatot jelent a feketefoglalkoztatás visszaszorítása.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!