Csaknem 2300 esetben sikerült jogellenes cselekményt megakadályozni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 39 jól képzett szolgálati kutyájával – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter tegnap a felderítőkutyák és kiképzőik díjazásán, hangsúlyozva, hogy a lefoglalt áruk piaci értéke több száz millió forintot tesz ki.
A NAV Kutyavezető-képző Központjának munkáját nemzetközileg is elismerik, a Vámvilágszervezet 2018-ban regionális kutyakiképző központként akkreditálta az intézményt. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy az elmúlt években átalakították az adószabályozást és az adóhatóság működését, a lényegi és tartalmi változások révén olyan adóhivatala van Magyarországnak, amely a maga sajátos eszközeivel képes segíteni a gazdaság fejlődését. A NAV hatékonyságát jelentősen emelik az elmúlt években bevezetett elektronikus szolgáltatások, amelyek kiterjesztése jelenleg is folyamatban van. Az adózók egyre inkább az elektronikus eljárásokat választják, például az e-szja-n keresztül idén 1,6 millió adóbevallás érkezett be az adóhivatalhoz, ami az előző évihez viszonyítva csaknem tízszázalékos emelkedés.