Ahogy minden nyári turisztikai időszakban, a nyaralók igényeihez igazodva szezonális menetrendet vezet be a MÁV-Start, és emeli a szolgáltatások színvonalát. Eszerint június 20. és augusztus 30. a korábbi évekhez képest még több térségből biztosítanak közvetlen kapcsolatot a Balatonhoz, a menetrendszerűség növelése érdekében pedig módosították a járatok indulási, érkezési idejét.
A balatoni járatok minden korábbinál több, 51 InterCity-kocsival közlekednek majd, és a magas szintű fedélzeti szolgáltatás érdekében idén is étkezőkocsikat kapcsolnak a balatoni expresszvonatokhoz.
fő a biztonság
Mindennél fontosabb a biztonság: a Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi turizmust erősítő, Utazz velünk biztonságban elnevezésű kampányához a vasúttársaság is csatlakozott. Az utasok biztonságérzetének növelése érdekében a megfelelő védőtávolság betartása céljából a balatoni vonatokon az értékesíthető helyek számát korlátozták. A vonatokon továbbra is kötelező az orr és a száj eltakarása.
A nyárra vonatkozó elsődleges célkitűzés, hogy az utazók a járványhelyzetnek megfelelően biztonságban jussanak el a Balatonhoz – közölte a MÁV-Start, amely ebben az évben a korábbiaknál is jobb menetrendi kapcsolatot biztosít egyes térségeknek a magyar tengerhez, és azt ígéri, hogy pontosabbak lesznek a vonatok.

MTI Fotó: Kovács Attila
Menetrendi fejlesztések

Elővételben
Az utasoknak előre tervezve, időben, akár több nappal előbb érdemes megvenni a jegyet különösen a hétvégi csúcsforgalmi időszakokra. A vasúttársaság továbbra is hangsúlyosan kéri az utasokat, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor a MÁV-applikációt és az e-vonatjegy megváltását részesítsék előnyben.
Új termék a Balaton 24 és Balaton 72 elnevezésű jegy, illetve ennek 26 év alattiaknak szóló változatai. A 24 illetve 72 órás érvényességű, napijegy jellegű termék korlátlan számú utazásra jogosít fel a Balaton körül, a Tapolca–Sümeg szakaszon és a balatonfenyvesi kisvasúton. A 24 órás verzió 990, a 26 éven aluliaknak 660, a 72 órás 2490, 26 évnél fiatalabbaknak 1650 forintba kerül. Ezekkel a jegyekkel felkereshetők bizonyos tóparti turisztikai látványosságok is, amely hozzájárul a belföldi turizmus fejlődéséhez, valamint lehetővé teszi a jegyvásárlásból eredő kontaktusok számának csökkentését. A Parti, Katica és Tekergő vonatokon Székesfehérvártól, a többi vonaton a kijelölt kocsikban az első balatoni megállási helytől felármentesen (pótjegy váltása nélkül) lehet utazni a szabadon maradt helyeken a Balaton partja mentén.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
ajándék
Többet költ a magyar fogyasztó, ha nyerhet
A legvonzóbb nyeremény a vásárlási utalvány.

atomerőmű
Eredményes volt a fenntartható atomenergiáért testület munkája
Szóba került a spanyol és portugál áramszünet is.

Árfigyelő
Csökkentette az élelmiszerárakat az árréscsökkentés és az online árfigyelő bővítése
Már száz termékkategóriában összesen mintegy háromezer különböző termék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben.

adóbevallás
Az szja-bevallásnál még mindig milliárdokat hagynak az államnál az adózók
Ne hagyjuk veszni a milliárdokat!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

origo.hu
Ezt elkapták a zsaruk: minden autós álma vált valóra – videó

magyarnemzet.hu
Trump ismét beszélt Zelenszkijjel

life.hu
Napi horoszkóp 2025. május 10.: az Oroszlánnak ritka lehetősége adatik, a Vízöntő megvilágosodik

mandiner.hu
Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc

ripost.hu
Patikában is írhatnak fel ezentúl vényköteles gyógyszert

vg.hu
George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt

magyarnemzet.hu
Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze

mindmegette.hu
Ha így alszol éjszaka, komoly betegséget jelezhet

magyarnemzet.hu
A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál

magyarnemzet.hu
A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról

magyarnemzet.hu
A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt

magyarnemzet.hu
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
ajándék
Többet költ a magyar fogyasztó, ha nyerhet
A legvonzóbb nyeremény a vásárlási utalvány.

atomerőmű
Eredményes volt a fenntartható atomenergiáért testület munkája
Szóba került a spanyol és portugál áramszünet is.

Árfigyelő
Csökkentette az élelmiszerárakat az árréscsökkentés és az online árfigyelő bővítése
Már száz termékkategóriában összesen mintegy háromezer különböző termék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben.

adóbevallás
Az szja-bevallásnál még mindig milliárdokat hagynak az államnál az adózók
Ne hagyjuk veszni a milliárdokat!