A Magyar Nemzet hétfői cikke nyomán a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) jelezte, hogy a kormány szerdán dönt a 65 év felettiek vásárlási idősávjáról. Ennek kapcsán megtudtuk: ez első körben a 9 és 12 óra közötti háromórás idősáv szűkebbre vételét és kezdő időpontjának előbbre, például 7 vagy 8 órára hozását jelentheti. Ugyanis nem biztos, hogy akár már a veszélyhelyzet június 20-i megszűnésével egy időben bevezetendő enyhítés az idősáv teljes eltörlése lesz. Ahogy a KTK jelezte, az operatív törzs véleményére alapozva születik meg a kormányzati döntés, leghamarabb a hét közepén.
Forrásaink szerint a korlátozás teljes megszüntetésére – a járványhelyzet alakulásától függően – a következő hónaptól már biztos esély mutatkozik, mivel továbbra is a lakosság egészségvédelme a legfontosabb az intézkedéseknél. Nem kizárt, hogy az idősáv felfüggesztésével egyszerre az egyéb, már alkalmazott védekezési módokat helyezik előtérbe, például az arcot takaró sál, maszk viselésével kapcsolatosan születhet egységes döntés a tömegek előfordulására alkalmas helyeken.