Emelt fizetést kapnak a szakoktatók

A harmincszázalékos béremelés nyomán augusztus elején kapja meg először magasabb fizetését a szakképzésban dolgozó 32 ezer szakember – közölte az ITM.

2020. 08. 05. 8:52
null
Jobban mbecsülik a szakoktatókat Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakképzésben dolgozó oktatók nagyobb megbecsülése érdekében a júliustól érvényes, átlagosan harmincszázalékos béremelés nyomán augusztus elején kapja meg először magasabb fizetését az ágazatban dolgozó 32 ezer szakember – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Közleményük szerint a magyar fiatalok a vállalkozások igényeihez igazodó készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerülhetnek ki a megerősített szakképzési rendszerből, így tisztességes munkával versenyképes jövedelemhez juthatnak. A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében az ősszel kezdődő tanévben rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja a diákokat. A kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít az oktatók 2020 júliusától érvényes, átlagosan harmincszázalékos béremeléséhez.

Jobban megbecsülik ezután a szakoktatókat
Fotó: Kurucz Árpád

Az intézkedésekkel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jön létre. A változások kedvező hatása lesz, hogy a pályakezdő fiatalok a magasabb fizetés miatt a szakképzésben helyezkednek el. A béremelés erősíti a szakképzés és a versenyszféra közötti kapcsolatot és átjárhatóságot is.

Mivel az intézményvezetők látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthették el, hogy kinek mekkora emelés jár. Döntéseiket a Szakképzési Innovációs Tanács munkacsoportja által összeállított oktatói értékelési rendszer támogatta. A munkáltató által megajánlott új bért országos átlagban az érintettek elsöprő többsége, a szakképzési centrumokban dolgozók mintegy 97 százaléka fogadta el – tette hozzá az ITM.

– A magyar oktatás rendszerében hasonló mértékű, minősítéshez kötött béremelésre még nem volt példa. A kimagaslóan teljesítő oktatók akár hatvan-hetven százalékkal többet kereshetnek, az átlagos bérnövekmény meghaladja a nyolcvanezer forintot. A megújuló szakképzésben a szeptemberben induló tanévtől a diákok is többletjuttatást kapnak az újonnan bevezetett ösztöndíjak formájában – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára a szaktárca közleményében.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.