Augusztus 15-én és 16-án rendezik meg a Mészáros Alapítvány IV. konferenciáját, amelyen az iparban és a mezőgazdaságban rejlő innovációs lehetőségekre, valamint az energiahatékonyságra és a környezetvédelemre fókuszálnak a szimpózium diákelőadói. A rendezvény helyszíne ezúttal Tapolca, mintegy kétszáz, az alapítvány ösztöndíjában részesülő, felsőoktatási jogviszonnyal rendelkező diákot várnak ide a szervezők – olvasható az alapítvány lapunkhoz eljuttatott közlésében.
A Mészáros Alapítványt 2016-ban hozta létre Mészáros Lőrinc azzal a céllal, hogy a Felcsúton, Alcsútdobozon, Vértesacsán, Kajászón, Tabajdon és Vál községben élő, ott állandó lakcímmel rendelkező, a felsőoktatásban tanulmányokat folytató diákokat ösztöndíjban részesítse. Az alapítvány működésének indulása óta eltelt
négy év alatt csaknem nyolcszáz diák kapott ösztöndíjat több mint 362 millió forint értékben.
A pályázat útján elnyerhető támogatás egyik feltétele, hogy az ösztöndíjban részesülő diákok évente egy alkalommal részt vesznek a Mészáros Alapítvány által szervezett komplex programon, ahol beszámolnak az adott évi tevékenységükről és tanulmányaikról. Az ösztöndíjasoknak emellett év végén egy tanulmányt is be kell adniuk, a 2019–2020-as tanévben mintegy 211 dolgozat született. A legkiválóbb teljesítményt nyújtó hallgatók külön díjazásban részesülnek.
A konferencián kilenc diákelőadó szólal fel, akik az iparban és a mezőgazdaságban rejlő innovációs lehetőségekről, valamint az energiaipar és környezetvédelem kihívásairól adnak elő.
Az alapítvány küldetése a hallgatók anyagi támogatásán túl az is, hogy érdemi segítséget nyújtson a pályakezdőknek. Ennek érdekében elősegíti a munkaadók és a leendő munkavállalók közti kapcsolatteremtést a tanulmányok során és azt követően is. A kétnapos konferencián a hallgatók a többi között a média, a bankszektor, a szórakoztatóipar, az agrárium és a sportélet elismert hazai képviselőinek előadásán vehetnek részt, meghallgathatják például dr. Zacher Gábor főorvos vírusjárványról, Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, valamint Kádár Tamás, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. vezérigazgatójának a fesztiválok nemzetközi és hazai turizmusban betöltött szerepéről szóló előadását.