Birtokba vették az utasok az új ferihegyi mólót + galéria

Az utasok is birtokba vehették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új beszállítócsarnokának teljes területét. A beruházás része a magyar kormány és a Budapest Airport közötti együttműködési programnak.

Magyar Nemzet
2020. 08. 12. 13:36
Maszkot visel egy utas a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A központi csarnokban pihenő- és várótér, 3 nagy kapacitású, akadálymentes mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz szolgálja az utasok kényelmét. A helyszínen étel-és italvásárlási lehetőség is biztosított. A móló nagy előnye, hogy az összeköttetés a 2A terminállal úgy valósul meg, hogy az utasok a jegykezelést követően egyetlen pillanatra sem hagyják el a komfortos épületet, a fő terminálépületből mozgólépcsővel és lifttel is felszerelt új összekötő épületen keresztül érik el a tágas, 120 méter hosszú új mólót.

Az új létesítmény egyidejűleg akár ötezer utasnak is kényelmes várakozást biztosít, a tágas váróterekben pedig összesen 2500 ülőhely kapott helyet. Az 1-es mólóban a Budapest Airport 580 USB-töltőállomást alakított ki, ahol az utazás előtt az utasoknak lehetőségük van elektronikai eszközeik töltésére. Az utasok a móló minden pontján hozzájuthatnak a szükséges járatinformációhoz, ezt 149 FIDS monitor és a hangosbemondó rendszer 145 hangszórója garantálja – ismertette a társaság.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.