A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,49 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 34 620,25 ponton zárta a hét első napját. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest – áll a távirati iroda összefoglalójában. – Iránykeresés jellemezte a hét első kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsdén, amely jelentősen alulteljesített az európai és az amerikai tőzsdékhez képest is – értékelte a kereskedési napot Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. A szakértő hozzátette, hogy a vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom gyengébben szerepelt, míg a hétfőn jelentő Richter pluszban zárt. Szintén hétfőn publikálta a Mol a finomítói marzsokat, amelyek felülmúlták a várakozásokat, ennek köszönhetően erősödött a papír – összegzett Török Lajos.
Az olajár hétfőn kezdetben gyengült, mert a befektetők már arra számítanak, hogy az OPEC+, Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségesei augusztustól több olajat hoznak fel, mint eddig. Az európai feldolgozóipari teljesítmény vártnál nagyobb növekedése azonban az olajpiacon is megerősítette a kereslet növekedésébe vetett bizalmat.
Az európai piacok zárásakor a WTI nyersolaj ára 2,19 százalékkal állt magasabban a hétfői globális kereskedelemben hordónkénti 41,15 dolláron, a Brent ára pedig 1,70 százalékkal 44,26 dollárra emelkedett.
A dollár felfelé korrigált hétfőn. A főbb devizák kosarával szemben a július hónapban elszenvedett több mint négyszázalékos gyengülés a dollárindex legrosszabb hónapja volt 2010 szeptembere óta. A dollárindex 10 százalékkal áll márciusi értéke alatt. Az eurót 0,25 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1744 dolláron.