Kétséges kimenetelű ötlettel álmodna nagyot a mikropárt

Az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának mérséklését sürgeti az LMP, a párt szerint így olcsóbb lehetne például a zöldség. Az utóbbi évek hazai tapasztalatai ugyanakkor éppen arra mutatnak rá, hogy miközben az áfacsökkentés biztosan apasztja az állam bevételeit, az adott termék vagy szolgáltatás ára némelykor már rövid távon is magasabb, mint az adókulcs leszállítása előtt.

Jakubász Tamás
2020. 09. 03. 11:56
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áfacsökkentést, mégpedig úgynevezett célzott áfacsökkentést sürget az LMP. A nemrégiben tisztújításon átesett párt azzal kampányol, hogy mérsékelni kell az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját. – Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy szabályozza az alapvető élelmiszerek árait, és akadályozza meg a zöldségek, a gyümölcsök drasztikus drágulását. A legfontosabb ezért az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának öt százalékra csökkentése – erről beszélt augusztus végén a párt újdonsült társelnöke, Kanász-Nagy Máté. A magát zöldként meghatározó politikai formáció a jelek szerint ettől a témától reméli, hogy a jelenleg a parlamenti küszöb alatt lévő népszerűsége kicsivel feljebb kúszik.

Az elmúlt időszak hazai tapasztalatai alapján erősen kétséges, hogy az LMP ötletének a megvalósítása a remélt eredményt hozná-e. Elöljáróban érdemes megjegyezni, hogy a célzott áfacsökkentést nem az LMP találta ki, a kormány már 2013-ban elindította hasonló programját. Az első évben, 2014-ben az élő és félsertés forgalmi adója csökkent, majd a marha-, a kecske- és a juhhús következett, aztán a sertéstőkehús közterhe esett. 2016-ban következett a lakásáfa-csökkentés, aztán egyebek mellett a baromfihús, a tojás, a tej, az internetszolgáltatás, az éttermi vendéglátás forgalmi adójából faragtak. Az adómérséklések mögött több ok is meghúzódott, de mindig hangsúlyos volt az adott gazdasági ágazat viszonyainak javítása és a feketekereskedelem visszaszorítása. Ezek mellett természetesen megjelentek gazdaságfejlesztési és szociális szempontok is.

Arról, hogy a 2014 és 2018 közötti áfacsökkentések hogyan befolyásolták a fogyasztást és az adott termékek árának alakulását, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a múlt év végén több tízoldalas szakmai összesítést tett közzé. A tanulmány rámutatott, hogy az elemzett esetekben a forgalmi adó mérséklésének hatása az árakban sokszor nem, vagy csak részlegesen jelent meg: árcsökkenést az internet-előfizetéseknél, a sertés-, a baromfi- és a halhúsnál regisztráltak, a tojás, a tej és az új lakóingatlanok ára esetében ugyanakkor ilyen nem volt kimutatható. Az áfacsökkentés efféle, korlátozott hatásának hátterében az ÁSZ szerint az áll, hogy az árak alakulását a forgalmi adó helyett inkább egyéb gazdasági és termelési tényezők határozzák meg. Így például a keresleti és a kínálati viszonyok és a termelő, kereskedő pozíciója, ereje. A számvevőszéknél arra is utaltak, hogy nem várt egészségügyi, természeti események alapvetően befolyásolhatják a pia­ci eseményeket – elég csak a sertéspestisre, a madárinfluenzára vagy éppen a Covid–19-re gondolni.

A tanulmány foglalkozott a közkassza helyzetével is. Az áfacsökkentés csak abban az esetben nem okoz állami bevételkiesést, ha az adott termékek, szolgáltatások forgalma az adóenyhítés miatt igencsak megugrik. Ilyenre ugyanakkor az utóbbi évek áfamérsékléseinél nem volt példa.

Általános következtetésként az szűrhető le, hogy az áfacsökkentés mindenképpen apasztja az állam forrásait, de a remélt hatások nem mindig következnek be. A számvevőszéknél ezért is vélik úgy, hogy alaposan át kell gondolni a további áfacsökkentéseket. A szervezet elnöke is óva int az elhamarkodott lépésektől. Domokos László tavaly lapunknak úgy nyilatkozott: az államnak be kell fektetnie a jövőbe, a munkát terhelő adók csökkentése például ezek közé tartozik. Az elnök akkor támogatandónak nevezte a személyi jövedelemadó további mérséklését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.