A vasúti szállítás volt többek között a központi témája annak az egyhetes, nagyszabású nemzetközi gazdasági kiállításnak, a CIFTIS-nek, amely a kínai kis- és középvállalatok globalizálódásának lehetőségeit mutatta be Pekingben. A témák között szerepeltek még az idegenforgalom, a telekommunikáció, a biztosítási, a pénzügyi és az informatikai szolgáltatások különböző területei. A rendezvényre 148 országból 22 ezer vállalat képviselői érkeztek, és abból a szempontból egyedülálló volt, hogy Kína tartományi szintű régiói, a központilag irányított állami vállalatok és pénzintézetek először alkottak önálló kereskedelmi csoportokat.
A kiállításon Csu Zsuj-cseng (Zhu Ruicheng), a Shandong Imperial vállalat helyettes ügyvezetője interjút adott az egyik legbefolyásosabb kínai gazdasági lapnak. Az Economic Daily online kiadásában felhívta a figyelmet a Kínát Európával összekötő gyorsvasút fontosságára és a vasúti szállítás növekvő súlyára, ami a járvány miatt robbanásszerűen megnövekedett, hiszen a Kína és Európa között szállító tehervonatokra hárult leginkább a járványkezelési anyagok szállítása, mivel a tengeri és a légi szállítás szinte teljesen ellehetetlenült.

Fotó: Havran Zoltán
Az üzletember beszámolt egy Magyarországon megvalósítandó tervükről is. Mint mondta, a kínai állam programja, az Egy övezet, egy út részeként logisztikai és ipari parkot hoznak létre olyan kínai kis- és középvállalkozások támogatására, amelyek az EU-ba szándékoznak exportálni. Úgy alakítják ki a parkot, hogy a gyártásra üzemeket építhessenek, gépsorokat telepíthessenek. A park Záhonyban a magyar állam által támogatott logisztikai és ipari övezetben, a CELIZ-ben épül meg, és a gyártás mellett átfogó szolgáltatásokat nyújt majd a kereskedőknek is a vámáru-nyilatkozattól, a beléptetéstől, a vámkezeléstől a szállításig és a logisztikáig. Csu Zsuj-cseng végül azt is megemlítette a kínai gazdasági lapnak, hogy az ipari park megvalósítása keretében Budapesten is létrehoznak egy kínai termékkiállítási központot.
A magyar Záhony Logisztikai és Ipari Övezet Konzorcium és a Central European Trade and Logistics Cooperation Zone logisztikai és vasúti közlekedési együttműködéséről idén nyáron írt alá megállapodást az Innovációs és Technológiai Minisztérium a L.A.C. Holding Zrt.-vel. A fejlesztés célja Belső-Kína és Záhony között kialakítandó összeköttetés, mely további lehetőségeket biztosíthat a két ország közötti kereskedelem számára.