Nem veszített fényéből március óta a turisztikai látványosságként is előkelő helyen jegyzett káptalantóti Liliomkert piac. A Badacsonytól és Tapolcától kőhajításnyira található szabadtéri áruda mindkét hétvégi napon fogadja a kistermelők kertjeiből származó zöldségek és gyümölcsök kedvelőit, nemkülönben a vásári csecsebecsék iránt érdeklődőket. – Kilenc család kínálja itt a portékáját, a járvány kitörése után sem szünetelt az árusítás. – Vásárlóink java a környékbeli településekről jön, de szebb időkben sok volt a külföldi is, akik közül mostanában csak azok érkeznek, akik a Káli-medence falvaiban vásároltak házat, és itt élnek – mondta lapunknak a kutatóbiológusból lett piactulajdonos, Harmathy Ildikó.

A vidéki termelői piacok varázslatos szabadtéri hangulatába is befészkelte magát a Covid-járvány miatti védekezés: a Liliomkert üzemeltetője is több szabályt vezetett be. Így például javasolja, hogy az árusok mostanában hagyják otthon a nem kifejezetten a napi életvitelhez szükséges dolgokat, a régiségeket, a szárazkötészeti és más ajándéktárgyakat, a portékákat eleve mindenkinek egymástól két méter távolságra kell lepakolnia. Habár a jogszabály az üzletekben írja elő a maszk viseletét a vásárláshoz, a káptalantóti piacon udvariasan felajánlanak egy ingyenes arcvédőt az anélkül érkező vendégeknek.
A kínálatban előnyt élvez a csomagolt áru, és sokak bánatára nem ajánlott a kóstoltatás sem. Muszáj némi szigor a vevőkkel szemben: az árusoknak arra is oda kell figyelniük, hogy ne tapogassák az árut, bár eldobható kesztyűt kérhetnek a vásárláshoz, amit fizetéskor, a készpénz elvételéhez a piaci kereskedők eleve felhúznak.
Megtudtuk: az ugyancsak turisztikai kuriózumnak számító tihanyi Piac Placcon, Gyenesdiáson és a zamárdi Patkóban is betartatják a közismert figyelmeztetéseket.
A tihanyi Kulturális és Gasztrotér (ismertebb nevén a Piac Placc) zavartalanul üzemel, mivel saját látogatói köre van – mondta a Magyar Nemzetnek Peleskei Ákos. A tulajdonos jelezte: a főszezoni hétvégeken megközelítően száz árus kínálja termékét a félsziget népszerű placcán, de még most is kipakolnak hatvanan-hetvenen hétvégenként. – Ugyan nem minden Tihanyba látogató turista vagy turistacsoport programjában szerepel a placc felkeresése, általában célzottan érkeznek a helyiek és a látogatók – jegyezte meg.
Szeptember 19-én főzőprogrammal egybekötött krumplinappal demonstrálták talpon maradásukat a gyenesdiási piac résztvevői. Megtudtuk: a népszerű árusítóhely már csak a hétvégeken van nyitva. – Aki ízletes gyümölcsöt, finom szörpöket szeretne vagy kiskerti zöldséget vásárolna, gyakran megfordul nálunk. Sokan pedig a messze földön híres gyenesi házi rétes miatt érkeznek. A hét végén tizenöt-tizenhat stand várja a hazai termékekre, ízekre vadászó vevőket – részletezte a kínálatot László Beáta piacfelügyelő.
Elmondta: elégedettek, bár a halárusítást nagyon hiányolják a helyiek és a nyaralók is. A balatoni halászati cégnél viszont már megszűnt a kereskedelmi célú árusítás, míg a máshonnan származó kopoltyúsból készült ételekre nincs igény.