– Milyen változásokat hozott a piacon a pandémiás helyzet, illetve ez mennyiben befolyásolta az önök működését?
– A pandémiás időszak első fázisában a fontosabb európai piacokon 3-8%-os fogyasztáscsökkentés volt tapasztalható, hiszen sok üzem, kereskedelmi egység bezárt vagy csökkentett intenzitással működött. A kereslet azonban a nyár közepétől fokozatosan újra növekedni kezdett a gazdaság újraindulásával, bár a korábbi csúcsokat egyelőre nem éri el a fogyasztás. A kialakult helyzet az energiaigény mellett leginkább a széndioxid-kvóta árfolyamára volt hatással, ami jelentős csökkenés után ismét növekedésnek indult, illetve a földgázárak is soha nem látott mélységben voltak a kezdeti időszakban, amit szintén korrekció követett.
A járvány természetesen a cég napi működésében is változásokat hozott, pandémiás üzemmódra váltottunk, de a nagykereskedelmi ügymenet emiatt nem változott lényegesen. Elsősorban a kollégák védelme hozott új feladatokat: otthoni munkavégzés feltételeinek a megteremtése, a csak a központból végezhető feladatoknál a dolgozók kiemelt védelmének, a több műszakos, elkülönített munkavégzés megszervezése jelentett kihívást, de ezeket mind sikerrel vettük.
– A járványhoz köthetően számítanak még drasztikus árváltozásokra az energiapiacokon?
– Az energiapiaci árak jellemzően leképezik az általános gazdasági folyamatokat, illetve az azokkal kapcsolatos várakozásokat. Ebből következik, hogy a hazai, európai és globális járványhelyzet, illetve az azzal összefüggő intézkedések hatással vannak az energiaárakra is.
Egyelőre azt tapasztalhatjuk, hogy a tavaszi sokkot követően az energiapiaci árak növekednek, ami enyhe optimizmust jelez a gazdasági szereplők részéről. Ezzel párhuzamosan az is érzékelhető, hogy az európai államok az elmúlt hónapok tapasztalatai alapjain igyekeznek elkerülni az újabb drasztikus lépéséket. Habár nem szeretnék becslésekbe bocsátkozni, de a mostani tudásunk alapján a korábbihoz hasonló méretű sokk kevésbé valószínű. Viszont az általános bizonytalanság miatt a piacok volatilitása nőhet.