Győri Enikő: Veszélyes a baloldal költségvetési politikája

Magyarországon jelentősen emelkedett a minimálbér, mert volt miből kigazdálkodni.

Forrás: MTI2020. 10. 21. 21:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veszélyes az európai baloldal felelőtlen költségvetési politikája és túlköltekezési igyekezete a koronavírus okozta gazdasági válság idején – jelentette ki Győri Enikő, a Fidesz uniós parlamenti képviselője a testület plenáris ülésének az euróövezet 2020-as szakpolitikáiról szóló vitája kapcsán.

A képviselő, aki az Európai Néppárt egyik témafelelőse volt, a vita során hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedést és a munkahelyek védelmét úgy lehet garantálni, ha versenyképes gazdasági politikát folytatnak a tagállamok, beruháznak az innovatív ágazatokba, a digitalizációba és a zöldgazdaságba. Mindez úgy történhet meg – emelte ki – hogy felelős költségvetési gazdálkodással teremtjük meg erre az alapot. Ezzel szemben a baloldal a problémákat túlköltekezéssel oldaná meg, amelyre nincs fedezet, továbbá csökkentené a tagállamok mozgásterét.

Győri Enikő kitért arra, hogy a magyar kormány 2010-től kezdve úgy tudott komoly gazdasági növekedést elérni egészen a mostani válságig, hogy közben adósságot és költségvetési hiányt csökkentett és bátorította a beruházásokat, hogy megteremtse az alapját a versenyképes növekedésnek.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a költségvetési szabályoktól nem lehet teljes mértékben eltekinteni, mert ezek teszik lehetővé a felelős gazdálkodást. Példaként hozta a 2008-as pénzügyi világválságot, amikor is az előző szocialista-liberális kormány felelőtlen költekezése miatt Magyarországnak pénzügyi mentőcsomagra volt szüksége.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A képviselő rámutatott arra, hogy a Demokratikus Koalíció uniós parlamenti képviselőjének, Dobrev Klárának a nevéhez fűződő, szerdán megvitatott jelentésében hangsúlyozott európai minimálbérnek nincsen gazdasági-pénzügyi alapja. Folyik a témáról vita – tette hozzá –, de szó sincs eddig jogszabálytervezetekről uniós szinten, továbbá ez a kérdés tagállami hatáskörbe tartozik.

Magyarországon jelentősen emelkedett a minimálbér, mert volt miből kigazdálkodni. Felelős politikus nem beszélhet uniós minimálbérről valóságalapok nélkül – hangsúlyozta.

Arról is beszélt, hogy az új hosszú távú költségvetés és a helyreállítási alap példátlan mennyiségű forrásnövekedést von magával, amelynek minél előbb el kell jutnia a tagállamokhoz, hogy meginduljanak az új beruházások. A magyar kormány jelentős pénzeket mozgósít a munkahelyek védelmére és a kis-és középvállalkozások támogatására. Mindezt úgy teszi a kormány, hogy nem adósítja el közben a következő nemzedékeket – húzta alá Győri Enikő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.