– Novembertől lesz elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme a tervezett tavaszi időpont helyett, a több mint kétszázmilliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer, átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében – jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.
Novembertől elérhető a lakossági napelemes pályázat új üteme
Több tízezer, átlagjövedelem alatti családnak segítenek a rezsiterhek további csökkentésében.

Kiemelte, az energiaválságra tekintettel a kormány kiemelt célja, hogy a háztartások mielőbb hozzájussanak a lakossági napelemes pályázat által kínált lehetőséghez, ami a korszerűsítésen túl tartósan és jelentősen csökkenti a családok rezsiköltségét, ezzel is erősítve a rezsicsökkentés eredményeit.
– A felhívás első üteme óriási érdeklődés mellett zajlott, és rekordmennyiségű, több mint 43 ezer pályázat érkezett. Az első szakasz lezárásához közeledve döntöttek úgy, hogy a tervezett jövő tavaszi időpont helyett már idén novemberben megnyílik a második ütem beadási szakasza – írta Steiner Attila.
A második ütemmel kapcsolatban további információ a napelem.palyazat.gov.hu weboldalon érhető el.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kisalföld/Nagy Gábor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Távhőpályázat: kevesebbet fizethetnek a családok a távfűtésért
Több mint kilencszáz társasház pályázott a lakossági távhőprogramra, a megvalósuló fejlesztésekkel a családok a fogyasztásuk alapján fizethetnek.

Döntött a Fitch: továbbra is elsőrendű az Egyesült Államok adósbesorolása
A hitelminősítő ugyanakkor hangsúlyozta: még mindig is az amerikai államadósság-ráta folyamatos növekedésével számol.

Túlzsúfolt lakások: ezen a téren is kár lenne „bezzeg romániázni”
A lakhatás megteremtése, megfizethető saját otthon elérése a szegénység elleni küzdelemben is fontos szerepet játszik.

Visszanyal a fagyi, így veszítette el energiabiztonságát Németország
Németország eljutott oda, hogy belátja, elengedhetetlen az energiatermelés biztonságához a több gázerőmű működtetése. De honnan lesz gáz?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk