Többségi tulajdonos lett a magyar állam Sármelléken

Lendületet kap a Balaton és Hévíz térségének turisztikai fejlődése, miután lezárultak az augusztusban kezdődött tárgyalások, aminek eredményeként az állam tulajdonába került a sármelléki repülőteret üzemeltető Hévíz-Balaton Airport Kft. 90 százalékos részesedése – közölte lapunkkal a nemzeti vagyonkezelő.

2020. 11. 14. 13:04
null
Megérkezett az első menetrend szerinti orosz repülőgép Sármellék Fotó: Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állam többségi tulajdonába került a sármelléki repülőtér, ami a vonatkozó kormányhatározat alapján megvalósult akvizíciós tárgyalássorozat lezárultát jelenti. Eszerint november 11-én mintegy 114 millió forint vételáron kelt el a Hévíz-Balaton Airport Kft. 90 százalékos tulajdonrésze, míg Hévíz Város Önkormányzata megtartotta eddigi 10 százalékos részesedését a társaságban – közölte a Magyar Nemzettel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Arról is tájékoztattak, hogy november 12-étől az állam tulajdonosi jogkörét a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Zrt. gyakorolja.

– Az ágazati irányító szervezet a turizmusra való széles körű rálátással, többségi döntéshozóként azt az alapvető célt is képviseli a sármelléki repülőtéren, amely a stratégiai fontosságú iparág fejlődési irányai szerint a leglátogatottabb magyarországi utazási térség, a Balaton és Hévíz vonzerejének növeléséhez is jelentősen hozzájárul – állapította meg a vagyonkezelő.

Új időszak kezdődik Sármelléken: az egyik legnagyobb vonzerejű térségünk légikikötője Fotó: MTI/Varga György

Emellett az is előremutató, hogy az üzletrész állami kézbe kerülése az MTÜ révén a térség fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához is hozzájárul. A hazai és a külföldi egészségturisztikai kínálatban ugyanis az egyik kiemelt üdülési célterület a repülőtértől 15 kilométerre lévő Hévízi-tó, ahol a jövőben az ügynökség szakértő közreműködésével a desztinációba érkező vendégek kiszolgálásában lényeges szerepet tölthetnek be a Hévíz-Balaton Airport által üzemeltetett létesítmények.

Az akvizícióról szóló augusztusi kormányrendelet indoklása szerint pedig a lépéssel hatékonyabban lehet felhasználni a Sármellék és Zalavár határában fekvő repülőtér állami támogatásait, amelyek így ellenőrizhetőbbé válnak.

Nekünk a Balaton

A statisztikák is megerősítik a Magyar Közlönyben november 11-én bejelentett akvizíció által képviselt fejlődési irányt, mivel úgy a belföldi, ahogy a külföldi turisták körében évek óta a leglátogatottabb hazai üdülőhelyek között vannak a balatoni és a nyugat-magyarországi fürdővárosok.

Hévízen több mint 220 évvel ezelőtt készült el az első fürdőház Fotó: MTI/Varga György

A térségbeli fürdőkínálat meghatározó vonzereje miatt a nyugat-balatoni medence napjainkra hazánk egyik legfejlettebb és legjobb jellemzőkkel rendelkező turisztikai desztinációja lett, amit a számok évente igazolnak. A kimutatások szerint a vezető térségben például az átlagos tartózkodási idő, illetve a vendégek költése évről évre jóval meghaladja a magyarországi átlagot, ami a szezonalitás koncentrációját is jelentősen csökkenti.

A járványbetöréssel márciusban leállt belföldi utazási területen működő szolgáltatók a nyáron pótolhatták a kiesett bevételeket. Leginkább a fő magyarországi üdülőrégió, a Balaton, illetve Hévíz profitált a főszezoni utazásokból, mivel a vendégforgalom 40 százaléka ebben a térségben jelentkezett.

Kiemelt pozícióban

A turizmus a gazdaság egyik motorja, 2019-ben az ágazat biztosította a GDP 13,5 százalékát. Kiemelt szerepe miatt a turisztikai ügynökség külön figyelmet fordít a Balaton és a térség pozicionálására, a kapcsolódó turisztikai márka kialakítására, illetve az elérhető termékek és szolgáltatások integrált fejlesztésére. Az MTÜ felel a külföldi kommunikációért is, miközben támogatja a négy évszakos kínálat bővítését a tó körül és a környékbeli településeken.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.