– A megrendelőnek és a kivitelezőnek is nagy segítséget jelent a miniszterelnök mai bejelentése – mondta a Magyar Nemzetnek Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke. Orbán Viktor a Facebook-oldalán ismertette, hogy a kormány kiegészítette a gazdaságvédelmi akciótervet. Ennek része az a pont, miszerint: gyereket nevelő és váró családokat hatmillió forintig kedvezményes, maximum háromszázalékos kamatozású lakásfelújítási hitellel segítik. Ebből hárommillió forint vissza nem térítendő támogatás, ami a felújítás végével vehető igénybe, és automatikusan csökkenti a hitel összegét.
Ismert, a kormány otthonfelújítási programot indít a kormány január elsejétől. Az állam kifizeti azon családok lakásfelújítás-költségeinek felét, amelyek gyermeket nevelnek. Az összeg legfeljebb hárommillió forint lehet, és vissza nem térítendő állami támogatásként igényelhető. A várandósság 12. hetét követően a magzat is gyermeknek számít, és az örökbefogadott gyermekek után is igényelhető a támogatás. A támogatásról szóló rendelet összesen több tucat építési tevékenységet nevesít, köztük olyanokat, mint a nyílászáró cseréje, teraszépítés, vagy épp konyhai gép cseréje.
– Nagy lehetőség a kedvezményes hitel és a támogatás, mert a többi között segíti előfinanszírozni a felújítás költségeit – hangsúlyozta Koji László. Jelezte: a beruházáshoz elengedhetetlen a folyamatos finanszírozás megléte, ez a lehetőség minden szereplőnek kedvező.