Elnyúlt már olyan hosszan ez az egész koronavírusos időszak, hogy maradandó változásokat okozzon. Tavaly tavasszal, a kijárási korlátozás idején még csak fellángolásnak tűnhetett, hogy sokan a zöldbe vágyódnak. De mostanra, hogy lassan egy éve velünk van ez az egész, már más a kép. Mostanra már sok olyan dolog látszik, ami néhány hét, egy-két hónap elteltével még csak ideiglenesnek, sokkal kevésbé meghatározónak tűnt. Hogy mást ne mondjunk, ennyi tapasztalattal a hátunk mögött bebizonyosodott, tényleg nem az a legfontosabb, hogy alattunk van-e az éjjel-nappali, hanem az, hogy ki tudjunk menni egy jóízűt sétálni az otthonunkból. És persze kiderülhetett az is, hogy nem feltétlenül a munkahelynek kell meghatároznia, hogy hol lakunk. Ha ugyanis nem mindennapi stresszt jelent az ingázás, ha lehet otthonról dolgozni, akkor a modern világ egyik leginkább gúzsba kötő szempontján – tudniillik nem ott lakunk, ahol születtünk, ahol szeretnénk, hanem ahol a munkalehetőség van – tudunk úgy túllépni, hogy nem vonulunk ki teljesen a civilizációból.
Félelmetes hanyatlásba kezdett Németország
Akkora a baj, hogy magával ránthatja Európát.