időjárás 14°C Helga 2023. október 3.
logo

Listázzák a banki költségeket, rövidesen megérkezik a levél

Horváth Éva
2021.01.14. 08:30
Listázzák a banki költségeket, rövidesen megérkezik a levél

Idén január 31-ig a bankok valamennyi ügyfelüknek kiküldik az egységes, éves, összehasonlítható díjkimutatást. Ez a bizonylat pontosan részletezi majd az igénybe vett szolgáltatásokat és azt is, hogy azokért mennyit kellett fizetni a 2020-as esztendő tizenkét hónapja alatt.

Egy európai uniós pénzforgalmi szabály értelmében 2019. augusztus elseje óta a hitelintézeteknek minden évben egységes, összehasonlítható díjkimutatást kell küldeniük az ügyfe­leik számára arról, hogyan alakultak az éves banki költségeik. Mivel a jogszabály tavalyelőtt év közben lépett hatályba, így 2020-ban még csak öt hónapos periódusról – augusztustól decemberig bezárólag – szólt az értesítés. Idén azonban már olyan kimutatás érkezik, amely a teljes év költségeit tartalmazza.

A postás még ebben a hónapban kiviszi az ügyfeleknek az éves banki költségeket listázó értesítéseket
Fotó: Teknős Miklós

Ebben a felsorolásban benne lesznek a szolgáltatásokért felszámított díjak és azok összesítése, a fizetett és kapott kamatok, valamint a fizetési számlához kapcsolódó díjak. Emellett – ha kapcsolódik a számlához – ugyancsak szerepel a felsorolásban a betéti kártya, az internetbank és a mobilalkalmazás, illetve a telefonos szolgáltatások, továbbá az értesítő SMS-ek ellenértéke. A fizetési számlához, illetve a folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatokat is feltüntetik.

A kimutatásban nem szerepelnek majd a jóváírások, így például a számlára érkezett fizetés vagy más átutalás és a díjkorrekciók. Ugyancsak kimaradnak a lajstromból a hitelkártya-szolgáltatások díjai, az átutalások, a készpénzfelvételek összegei, a megtakarítások, a befektetések, a biztosítások, a széfszolgáltatások. Nem találja majd az ügyfél a listán a hitelek – lakáshitel vagy személyi kölcsön – esetén felmerült terhek összegeit sem.

Az egységes díjkimutatási értesítés érkezhet a bankoktól hagyományos postai úton vagy elektronikus csatornán, jellemzően abban a formában, amiben tavaly megállapodott az ügyfél és a hitelintézet.

Amellett, hogy az értesítésben a banki ügyfél képet kap a költségeiről, a kimutatás egységes elszámolást jelent, amelynek nyomán az egyes bankszámlákkal járó kiadások sokkal könnyebben összehasonlíthatóvá válnak.

Így pedig akár váltani is egyszerűbb annak, aki drágának találja a saját szolgáltatóját. A különböző bankszámlacsomagok között évente ugyanis akár több tízezer forintos eltérés is lehet – hívja fel a figyelmet a Money.hu. A szakportál tanácsai szerint a megfelelő számla kiválasztásához a költségek mellett azzal is érdemes tisztában lenni, hogy melyik szolgáltatásra van szüksége a leggyakrabban, hasznos-e az SMS-ben érkező értesítés vagy elég a postán, illetve elektronikusan érkező számlakivonat.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.