Ahogy arra a befektetők a vállalat korábbi közlései alapján számíthattak, friss, negyedik negyedéves gyorsjelentése alapján
2020-ban töretlen fejlődési lendületről és az előző évekhez képest kiemelkedő üzleti sikerekről adott számot
az egyik legnagyobb magyar informatikai vállalatcsoport, a 4iG Nyrt. tőzsdén közzétett, IFRS szerinti konszolidált beszámolója.

A Budapesti Értéktőzsdén pénteken közölték:
a részvénytársaság értékesítési árbevétele az előző év végén meghaladta az 57,3 milliárd forintot, EBITDA-ja pedig 5,05 milliárd forintra nőtt.
Azt is jelezte a tőzsdei cég, hogy az árbevétel-növekedés mutatója éves összevetésben egy híján negyven százalékig ugrott tavaly, ami a vállalat történetében minden korábbi időszaknál sikeresebb eredményeket sorakoztatott fel. Eszerint
a koronavírus-járvány okozta válság évében a 4iG adózott eredménye 3,4 milliárd forintot ért el, ami 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit,
az EBITDA-növekedés mértéke pedig éves összevetésben 24 százalékos volt a közzétett gyorsjelentés szerint.

– A pandémia gazdaságokra gyakorolt szerteágazó és súlyos hatásai ellenére az IT- és ICT-szektorokban kevésbé volt érezhető a lassulás. Bizonyos szegmensekben katalizátorként hatott a járvány, hiszen felértékelődtek az informatikai megoldások, felgyorsult a vállalatok és a gazdaság szereplőinek digitális átállása – állapította meg vezetői összefoglalójában a gyorsjelentés. Közölték:
a menedzsment diverzifikált, platform- és gyártófüggetlen termék- és szolgáltatáskínálat kialakítására törekszik, amivel biztosítják a folyamatos üzleti eredményességet a főbb stratégiai iparágakban.
Az óriásvállalat legfontosabb megbízásai tavaly a logisztika, oktatás, gyógyszeripar, egészségügy, valamint a járműipar és a légi személyszállítás területeiről, továbbá a pénzügyi tanácsadó- és bankszektorból származtak. Eközben jelentős eredményeket értek el a licensz- és eszközbeszerzések, illetve az infrastruktúra-üzemeltetés és az IT-biztonság területein is.