A tengeren ömlik a hamis áru Európába

A hamis áruk szállításának az egyik legfőbb csatornája a konténeres tengeri fuvarozás: 2014 és 2016 között így szállították a lefoglalt hamisított áruk összértékének 56 százalékát. A hajóval szállított konténerek több mint fele Németországon, Hollandián és az Egyesült Királyságon keresztül jutott be az unióba 2016-ban – derül ki a friss uniós tanulmányokból, az eredményeket a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ismertette. Hozzátették: a helyzeten az javíthat, ha az Európai Multidiszciplináris Platform a Bűnügyi Fenyegetettség Ellen nevű szervezet (EMPACT) a 2021–2025-ös szakpolitikai ciklusában prioritásként ismeri el a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekményeket.

2021. 03. 28. 17:28
Konténerhajó Kalifornia partjainál. Trump tisztességtelen versenyelőnyről beszél Fotó: Reuters
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy 121 milliárd eurónyi hamis termék áramlott az EU-ba 2016-ban, ami a teljes import 6,8 százaléka. Ez 83 milliárd euró veszteséget okozott az európai cégeknek, 15 milliárd eurónyit az EU-államoknak és 610 ezer munkahely megszűnését eredményezte – hozta nyilvánosságra friss tanulmányában az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

A kutatás szerint 2014 és 2016 között a legtöbb hamisított és kalózterméket postai csomagokban foglalták le (57 százalék), azonban az érték alapján egyértelműen a konténerszállító hajóval érkező hamisítványok dominálnak, ami az összérték mintegy 56 százalékát tette ki. Mivel a tengeri konténeres szállítás nagy előnye, hogy olcsón és hatékonyan képes kiszolgálni a kereskedelmet, nem meglepő, hogy a nemzetközi áruforgalom több mint nyolcvan százalékát így bonyolítják.

Ki tudja, mennyi hamisított áruval indították útnak
Fotó: Reuters

A lefoglalt kozmetikai és szépségipari termékek, lábbelik, élelmiszerek, játékok és bőráruk összértékének több mint felét tengeren szállították, ahogyan a lefoglalt elektronikai termékek 49 százalékát is. Tavaly a járvány hatására a gyógyszeripari hamisítványok száma is megugrott.

A jelentősen növekvő globális kereskedelem egyre nagyobb terhet ró a vámhatóságokra.

A röntgen- vagy gammasugár-vizsgálattal a kábítószerek és fegyverek szállítása felderíthető, ám a hamisított vagy illegális forrásból származó áru kiszűrésében nem hatékony. Ezek felderítése fizikai jelenlétet igényel, azonban a konténereknek csak kevesebb mint két százalékát ellenőrzik így.

– A koronavírus-járvány fokozta a problémát: a bűnözői hálózatok nagyon gyorsan reagáltak a válságra és stratégiáikat úgy alakítják, hogy azokkal előnyt kovácsoljanak maguknak a megváltozott világunkban is – emelte ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese. – Ezért is bízunk abban, hogy az EMPACT ismét prioritásként ismeri el a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekményeket a 2021–2025-ös szakpolitikai ciklusában. Csakis uniós szintű összefogással lehet a hamisított termékek Európába áramlását megfékezni. Mindez azért is kiemelten fontos, mert a hamisítványok jelentős, több milliárd eurós bevételkiesést okoznak a szabályosan működő gyártóknak és kereskedőknek, illetve az Európai Uniónak– mondta Pomázi Gyula.

Látványos akció az illegális áruk megsemmisítése
Fotó: Katona Vanda

A most nyilvánosságra hozott elemzésből kiderült, hogy a tengeren szállított hamis termékek jelentős része (79 százalék) Kínából származott, 2016-ban a hamisított áruk fő forrásainak számító gazdaságokból (Kína, Kuvait, Kambodzsa) hajóval szállított konténerek több mint fele Németországon, Hollandián és az Egyesült Királyságon keresztül jutott az unióba. Bár Bulgária, Románia, Horvátország és Görögország viszonylag kis volumenű konténerkereskedelmet folytat, elsősorban olyan gazdaságokból importálnak, amelyek jellemzően hamisított árukat állítanak elő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.