Hihetetlenül felértékelődött az úgynevezett humán tudástőke gazdasági jelentősége, amelynek szerepét a koronavírus-járvány tovább erősítette. Miközben egyes hagyományos iparágak súlya visszaesik, előretörnek a digitális, innovatív szektorok. Az az ország, amelyik ezt nem ismeri fel, biztosan vesztese lesz az új korszaknak. Nem véletlen tehát, hogy a magyar kormány óriási összeget szán a felsőoktatás és a képzések megújítására. A hazánknak rendelkezésére álló mintegy 6000 milliárd forintos uniós helyreállítási keretből 1500 milliárd forintot az egyetemek használhatnak fel. Ez az összeg négyszer akkora, mint amennyi uniós támogatásként felsőoktatásra és kutatásra érkezett az unió előző költségvetési időszakában.
A tervek szerint 955 milliárdot az egyetemek infrastruktúra- és eszközfejlesztésére, 382 milliárdot az intézmények innovációs tevékenységének erősítésére és tudományos parkok létrehozására fordítanak. A szakképzési rendszer területére pedig 172 milliárd jut.
A kormány terve átfogó, a többi között tartalmazza a teljes infrastruktúra fejlesztését (ideértve az egyetemeket és a szakképző iskolákat is), az oktatási és képzési rendszer korszerűsítését, a digitális tananyag bővítését, az innovációs környezet erősítését és a tudásközvetítő szervezetek létrehozását. Így például az orvos-, egészségtudományi egyetemek megújítása magában foglalja a betegellátó terület és a klinikák rekonstrukcióját, amely egyben fejleszti a képzést, kutatást és az alapellátást is biztosító eszközparkot.

Fotó: Kurucz Árpád
Az innovációs környezet megújul, létrejönnek a nemzeti laboratóriumok, tudományos és innovációs parkok. Az utóbbiak olyan létesítmények lesznek, amelyek elsősorban az egyetemek kutatás-fejlesztési tevékenységét erősítik. A létrejövő műhelyek támogatást adnak az induló vállalkozásoknak is. A nemzeti laboratóriumok pedig egy-egy társadalmi kihívás megoldására összpontosítanak. Olyan eredményt kell felmutatniuk, amely gazdasági szempontból is hasznosítható. Mindebbe a felsőoktatási intézmények mellett az iparági szereplőket is bevonják.
Van hová fejlődni, hiszen az utóbbi évek pozitív tendenciái ellenére – az Európai Innovációs Tábla értékelése alapján – Magyarország jelenleg 66 százalékos teljesítményével csupán a mérsékelt innovátorok közé tartozik. Úgy is, hogy hazánkban a kutatás-fejlesztési ráfordítások összege évek óta emelkedik,
2019-ben már 703 milliárd forintot ért el, ami a bruttó hazai termék (GDP)1,48 százalékát tette ki. A növekedést azonban főként az üzleti szektor táplálta, a felsőoktatási szektor ebből mindössze 0,21 százalékot ért el.