Kedvezményben részesíti a bukaresti kormány az állami tulajdonban lévő két nagy román energiaipari vállalatot. Virgil Popescu energiaügyi miniszter közölte: a Romgaz és a Nuclearelectrica esetében eltekintenek attól a másik két cég esetében alkalmazott lépéstől, hogy az eddigi ötven százalék helyett, a tavalyi évi nyereségük kilencven százalékát fizessék be az állami költségvetésbe. A kormányzat döntés nem véletlen,
mindkét cégre óriási befektetések várnak az elkövetkező években.
A Romgaz állami gázvállalat még várja az amerikai ExxonMobil olajcég válaszát a Neptun fekete-tengeri földgázmező ötvenszázalékos tulajdonrészének megvásárlására tett ajánlatára. A román cég vezetői egy minapi sajtótájékoztatón azt mondták, amennyiben az amerikai vállalat eladja tulajdonrészét a Romgaznak, a projekttel kapcsolatos költségeket saját forrásokból és kötvénykibocsátásból is finanszíroznák. A Neptun földgázmező kitermelési jogát jelenleg ötven-ötven százalékban birtokolja az Exxon és az osztrák OMV. Nagy-Bege Zoltán, a romániai energiahatóság alelnöke nemrég
kételyeit fogalmazta meg lapunknak a Romgaz felkészültségéről.
– Nincs ilyen jellegű tapasztalata, ahogyan az OMV-nek sincs. A Romgaz, de az OMV esetében is kulcskérdés lesz, hogy milyen partnerekkel fognak együtt dolgozni. Nincsenek meg az eszközeik, a gépészetük a mélytengeri fúrásokhoz. Meg kell tehát találni az erre felkészült partnereket – fogalmazott a szakember.

Fotó: Romgaz.ro
A Romgaz és az ExxonMobil közötti megegyezés után
további jogi és gazdasági feltételek teljesülésére van szükség a Magyarország számára is fontos gázkitermelési befektetés elkezdéséhez.
Román sajtóinformációk szerint a bukaresti kormány az amerikaiak végleges kiszállására vár az új offshore törvény elfogadásával. Ez utóbbi jogszabály korábbi módosítása miatt akadt el a projekt, mivel a változtatások a befektetők számára kedvezőtlen feltételeket tartalmaztak.
A másik román energetikai vállalat, a Nuclearelectrica úgyszintén nagy projektre készül. 2024-re várható döntés a cég által működtetett cernavodăi atomerőmű 3-as és 4-es reaktorának építését érintő befektetésről, s még abban az évben megkezdődhetnek a munkálatok. Az első újonnan épített reaktor 2030-ban vagy 2031-ben lehet működőképes. A projekt összességében mintegy hétmilliárd euróba (2450 milliárd forint) kerül.
Románia az Egyesült Államok segítségével tervezi bővíteni a cernavodăi atomerőmű egyes blokkját,