Egy évtized után már nem Csányi Sándor áll a 100 leggazdagabb magyar listájának élén. A 2021-es rangsort Mészáros Lőrinc vezeti 455 milliárd forintos vagyonnal, őt az OTP elnök-vezérigazgatója követi 420 milliárd forinttal. A vagyonbecslés harmadik helyén 305 milliárd forinttal Gattyán György, a negyediken pedig Felcsuti Zsolt áll 246 milliárd forinttal.
Megállapítható, hogy a koronavírus-járvány okozta válság ellenére tovább nőtt a száz leggazdagabb vagyona. Az immár huszadik alkalommal elkészült összeállítás szerint az összesített vagyon 5586,7 milliárd forintot tett ki – ugyanez az első, 2002-es kiadás összegzése szerint mindössze 632,4 milliárd forint volt.
Az első tízben alapvető változás nem következett be az elmúlt egy évben: sorrendben az ötödik Veres Tibor (230 milliárd), akit Bige László (201 milliárd), Széles Gábor (181 milliárd), Szíjj László (177 milliárd), Jellinek Dániel (170 milliárd) és Kasza Lajos (121 milliárd) követ. A top 10 összvagyona 2506 milliárd forint – ez csaknem a fele az első száz teljes vagyonának.
A listára hét új szereplő került fel. Közülük a 32. helyen Gál Miklós szerepel: az MKB Bankból, a Takarékbankból és a Budapest Bankból most alakuló Magyar Bankholding Zrt. résztulajdonosának vagyonát 41,5 milliárd forintra értékelték. Az 57. helyen lépett be a leggazdagabbak közé Balázs Attila, a Bayer Construct építőipari cégcsoport tulajdonosának vagyonát 27 milliárd forintra becsülik a kiadványban.
Idén tizedik alkalommal készült el a legbefolyásosabbak listája. A 11 politikai elemző, hangsúlyozottan szubjektív véleményét összegző befolyásbarométer élén – immár évek óta – Orbán Viktor miniszterelnök áll, akit Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc követ. A további sorrend: Pintér Sándor, Rogán Antal, Szijjártó Péter, Matolcsy György, Garancsi István, Varga Mihály és Kubatov Gábor.
A baloldali politikusok közül csak ketten jutottak be a „befolyásos elitbe”: Karácsony Gergelyt a 22., Gyurcsány Ferencet a 27. legbefolyásosabb személynek tartják.