Minden negyedik építőipari szereplőnél találtak jogsértést

Az idén az eddigi több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal.

Forrás: MTI2021. 08. 18. 8:11
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén az eddigi több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A februárban felállított gazdaságfehérítő bizottság, amelynek feladata, hogy tisztítsa a gazdaságot, ezzel pedig újabb adócsökkentésekhez teremtsen fedezetet, képes lehet az ágazatban dolgozó munkavállalók megvédésére is – tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.

 

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: 

 

a szabályos foglalkoztatás az államkassza mellett elsősorban a munkavállaló érdeke, ezért is ellenőrzi ezt kiemelten az adóhivatal.
 

Elmondta: az építkezéseken más ágazatokkal összehasonlítva a feketén foglalkoztatottak aránya igen magas, ezt igazolja az építőipari ellenőrzések idei mérlege is, amely szerint csaknem 160 munkavállalót jelentettek be késedelmesen, 850 alkalmazottat pedig illegálisan, bejelentés és így mindenféle biztosítás nélkül dolgoztattak.
 

A munkavállalók részéről is egyre erősebb az igény a szabályos foglalkoztatásra – nyomatékosította az államtitkár. Hozzátette, hogy az adóhivatali tapasztalatok szerint több munkavállaló csak az ellenőrzés során szembesült azzal, hogy a cég nem szabályszerűen alkalmazza, ugyanis „elfelejtette” bejelenteni.
 

A Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság lehet az a grémium, amely a feketefoglalkoztatással szembeni szigorú fellépéssel képes a munkavállalók védelmére – húzta alá Izer Norbert.  A járvány miatt most különösen fontos az adóelkerülés visszaszorítása, hiszen az adócsökkentések fedezetét ezek a pluszbevételek biztosíthatják.
 

Izer Norbert szerint a gazdaságfehérítő bizottságban végzett munka most is kifizetődő lehet, 2013 és 2019 között ugyanis kétezermilliárd forintot már beszedett az állam a korábban a feketegazdaságban tevékenykedő szereplőktől.
 

A Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság 2021 februárjában alakult, munkájában főként a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal szakemberei vesznek részt. Feladatuk olyan javaslatok kidolgozása, amelyekkel csökkenthető az adóelkerülés, így a testület célja többek között a feketefoglalkoztatás visszaszorítása, a cégtemetők felszámolása, a modern, elektronikus fizetési módszerek elterjesztése és az, hogy megálljt parancsoljanak a számla nélküli munkavégzésnek az építőiparban és a gépjármű-javításoknál – emlékeztetett Izer Norbert.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.