Jól vizsgázott a vasúti teherszállítás a koronavírus okozta válság alatt, ezért Magyarország számára fontos, hogy központi elhelyezkedése nyomán minél több hasznot tudjon hajtani a megnövekedett forgalomból – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. A tárcavezető a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület rendezvényén tartott előadást, ahol a „válságállónak bizonyult” vasúti áruszállítás hatékonyságát méltatta a megváltozott körülmények között, rámutatva, hogy egy tehervonat a kamionrakományok 40-70-szeresét is képes szállítani.
Kiemelte: az elmúlt másfél év sok nehézséget okozott, így a világkereskedelem több mint 5 százalékkal visszaesett, több mint 110 millióan elvesztették a munkájukat világszerte, és világossá vált, hogy krízishelyzetben a beszállítói láncok viszonylag gyorsan szétszakadnak.
Az események fényében Szijjártó Péter három pontban foglalta össze a magyar vasúti prioritásokat. Fontosnak nevezte, hogy Magyarország minél több hasznot tudjon hajtani a Kína és Európa között növekvő vasúti teherszállítási forgalomból. Aláhúzta, hogy a kínai Egy övezet, egy út stratégia komoly törekvés az eurázsiai gazdasági integrációra, és reális lehetőség lesz.
A kormány soha nem politikai vagy ideológiai, hanem kizárólag racionális alapon közelített Kínához, amelynek szerepe a jövőben is megkerülhetetlen lesz
– szögezte le. A külügyminiszter szerint nem reális az európai–kínai gazdasági együttműködés visszaszorítására irányuló célokat kitűzni, miután tavaly a kétoldalú kereskedelem értéke már magasabb volt, mint az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti forgalomé. Kijelentette, fontos lenne, hogy ennek a kereskedelemnek egy jelentős része Magyarországon menjen keresztül, s központi elhelyezkedésünket „úgymond készpénzre váltsuk”. Ezért is van szükség szerinte a Belgrád–Budapest vasútvonal korszerűsítésére, hogy a görögországi kikötőkből ezen keresztül juthassanak el az áruk leggyorsabban Nyugat-Európába. Tájékoztatása szerint ennek kivitelezési munkálatai jövő februárban megkezdődnek, és a projekt 2025-re zárul majd le.
Emellett lényeges lenne a Kínából közvetlenül Európába érkező vasúti teherforgalom Magyarországra csalogatása is, amihez infrastruktúra-fejlesztésre van szükség az ország keleti-északkeleti részében. Például ezt célozza a fényeslitkei intermodális központ építése, amely 12 milliárd forintos beruházással 2022 végére működőképes lesz.