Mint ismert, a BKV Zrt. 2019. január 7-én tette közzé a multifunkciós tehergépjárművek beszerzésének tárgyában indított eljárását, de a bírálati és a döntéshozatali határidőt – a törvény szerint 30 + 60 nap áll a rendelkezésre – nem tartotta be, azt jelentősen túllépte és csak 540 nap után hozta meg az eljárást lezáró döntést. Habár csak egy ajánlat érkezett a felhívásra, a vállalat több mint egy évig nem hirdetett eredményt – azaz indokolatlanul hosszú ideig tartott a bírálati szakasz. Ezért a Közbeszerzési Hatóság hivatalból jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál a közbeszerzési törvény 70. paragrafusának feltételezett megsértése miatt – olvasható a Közbeszerzési Hatóság hivatalos honlapján.