Csaknem száz kilométer budapesti földút aszfaltozását támogatta a kormány

A budapesti útépítési programra 25 milliárd forintot adott a kormány az elmúlt négy évben.

Magyar Nemzet
2021. 10. 25. 17:17
Vrtessoml, 2019. augusztus 5. A feljts alatt ll 81128-as jel mellkt Vrtessoml s Krnye kztti szakasza 2019. augusztus 5-n. Ezen a napon sajttjkoztatt tartottak itt abbl az alkalombl, hogy a Magyar Falu Program keretben orszgosan tvenmillird forint rtkben tfeljtsok indultak. A most kezddtt els temben 89 szakaszon, mintegy 250 kilomteren julhat meg az tburkolat. A Magyar Falu Program keretben zajl tfeljtsi program jvre is folytatdik, mivel a 2020-as kltsgvets szintn tvenmillird forintot biztost a falvak kztti kzlekedsi hlzat feljtsra. MTI/Bodnr Boglrka Fotó: Bodnár Boglárka
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány 25 milliárd forint támogatást nyújtott 82 kilométernyi fővárosi földút aszfaltozására az utóbbi négy évben – hangsúlyozta hétfőn Szatmáry Kristóf. A Miniszterelnökség miniszteri biztosa kiemelte: 

a budapesti útépítési program célja, hogy a főváros külső kerületei is élhető infrastruktúrával rendelkezzenek, minden földút kapjon szilárd burkolatot. 

A XXII. kerület a program egyik legnagyobb haszonélvezője, közel száz útszakaszt ennek segítségével fejlesztettek – tette hozzá Szatmáry Kristóf.

Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő felidézte: amikor a Fidesz–KDNP 2017-ben kezdeményezte a programot, még háromszáz kilométernyi földút volt Budapesten. A kormány a 2022-es költségvetésben is garantálja a szükséges forrásokat a munkák folytatásához. A főváros vezetésétől azt kérte, hogy kezelje egyenrangú polgárként a fideszes vezetésű kerületekben élőket. Németh Zsolt megdöbbentőnek nevezte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester törölte a nem ellenzéki irányítású önkormányzatok földútjainak fejlesztéseit. 

A képviselő arra is rámutatott, hogy Dél-Budán komoly fejlesztésekre lesz szükség, hogy az ottani közlekedés gördülékennyé váljon, miután jelentősen nőtt a kerületi lakosok száma. Csak a főváros és a kerületek közötti együttműködés hozhat eredményt. A partnerségre országos szinten is szükség van, hiszen összetett közlekedésfejlesztési program következik, melynek megvalósítása során utak, autópályák és elkerülő utak épülnek – fűzte hozzá.

Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője pedig arra figyelmeztetett, 

miközben a főváros vezetése politikai háborút folytat, a kormány a kerületekkel együttműködve sokmilliárdos programokat valósít meg, hogy folytatódjon az a fejlődés, amely 2010 után jellemezte Budapestet. Karácsony Gergely főpolgármester megvonta a kormánypárti vezetésű kerületek útépítési keretét. A kormány ezért az idei költségvetésben 8,7 milliárd forintot adott az érintetteknek, hogy a fejlesztések folytatódhassanak.

A kormány a hármas metró felújításához 200 milliárd forintot nyújtott, a rakpart fejlesztéséhez pedig közel 60 milliárd forintot tesz hozzá – idézte fel a frakcióvezető. Arra is kitért: miközben felhívják a figyelmet a főváros baloldali vezetésének visszásságaira, nyitottak arra, hogy partnerek legyenek, amikor épkézláb programokhoz kérik az együttműködésüket.

Borítókép: MTI/Bodnár Boglárka

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.