Nagykanizsán épül a posta új logisztikai központja

A csomagküldemények feldolgozását szolgáló zöldmezős beruházás 2022 végére fejeződhet be.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 10. 27. 19:30
null
Érdemi ajánlatot várnak a dolgozói képviseletek az állami vállalatok vezetőitől a béremelés Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Zöldmezős beruházással logisztikai központot épít Nagykanizsán a Magyar Posta egy eddig magánkézben lévő iparterület megvásárlásával – jelentette be szerdán a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Cseresnyés Péter, aki egyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára is, közölte: a mintegy 5800 négyzetméteres iparterületen 2500 négyzetméter alapterületű csarnok épül. A jövő évben megvalósuló beruházás nyolcvan-száz új munkahelyet jelent.

– A város északi ipari parkjában épülő logisztikai központnak még idén elkészülnek a tervei, az első kapavágás a jövő év elején várható. A csomagküldemények feldolgozását szolgáló beruházás 2022 végére fejeződhet be – ismertette a képviselő. Cseresnyés Péter felidézte, hogy többször éri kritika a városvezetést a munkahelyteremtéssel összefüggésben, holott Nagykanizsán soha nem látott mélységben van a munkanélküliség, a foglalkoztatottság emelkedésének köszönhetően 1500-zal többen dolgoznak ma a városban, mint 2010-ben. Az utóbbi évtized legjelentősebb beruházásai között említette a szivattyúkat gyártó olasz DAB letelepedését, valamint a fiúk elhelyezését szolgáló javítóintézet és a Készenléti Rendőrség létesítményének – százas nagyságrendű munkahelyet jelentő – elkészültét.

Balogh László polgármester (Fidesz–KDNP) a bejelentés kapcsán arra emlékeztetett, hogy Nagykanizsa hat út találkozásában fekszik, ezért is lehet vonzó a logisztikai központhoz hasonló beruházásoknak. – A Magyar Posta pedig olyan cég, amelyik stabilitást jelent – tette hozzá a polgármester.

Borítókép: Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Nemzetközi Posta Kicserélő Központ (illusztráció)

Fotó: Mirkó István

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.