Az energiahordozók árának elmúlt hónapokban látott ingadozásai, egyes esetekben jelentős drágulása kapcsán rendre jeleztük: az erőművi termelés révén a hatás továbbgyűrűzik a villamosenergia-árakba is. Érdekes kérdés a témában, hogy melyik erőműnél milyen erős hatást vált ki az üzemanyag árának alakulása. Erre adnak választ a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) és az OECD Nukleárisenergia-ügynökségének (NEA), valamint a Nukleáris Világszövetség (WNA) tanulmányai.
Olcsó építeni, drága fenntartani. Vagy épp ellenkezőleg
Azt vizsgálták, hogy az egyes erőműtípusok önköltségszerkezete hogyan alakul a beruházáshoz és az üzemeltetéshez kapcsolódó kiadások mentén. A gázerőműveket például olcsó felépíteni, de drága az üzemeltetésük, míg az atomerőműveknél éppen fordított a helyzet. Az IEA/NEA kiadványa sorra vette az erőműtípusokat. Míg a gázerőműveknél a teljes önköltségben a földgáz aránya csaknem hatvan százalék, a szénerőműveknél az energiahordozó értéke csak 24 százalék. Ez utóbbit ugyanis drágább felépíteni, de a szén olcsóbb a földgáznál. A hagyományos erőművek közül a nukleáris létesítményeknél az előbbiektől nagyon eltérő arányok látszanak, ugyanis a termelési költségben az urán részaránya mindössze 4,1 százalék. Ezt persze az előbbi két energiahordozótól eltérően nem egy az egyben használják fel, a hasznosítást megelőzi például a dúsítás és az üzemanyagkazetta elkészítése is, de mindezeket figyelembe véve is 10,2 százaléknál áll meg a részarány.
Meg kell térülnie a drága üzemanyagnak
Tehát, amikor az idén január és október között nagyjából a háromszorosára emelkedett a földgáz tőzsdei ára, az a gázerőműveket igen érzékenyen érintette – a működésük megtérüléséhez pedig a villamos energia árának is fel kellett szöknie.
A számítások szerint háromszoros gázár esetén az áram árának a megduplázódására van szükség, míg ha a szén drágul ugyanennyivel, akkor a villamos energia ötvenszázalékos áremelkedésének kell bekövetkeznie a megtérülő működéshez. A legjobb helyzetben az atomerőművek vannak e téren, hiszen ha az urán a háromszorosára drágul, az alig változtat az önköltségen, ezáltal pedig a megtérüléshez szükséges áron.
Az új atomerőműveknél nyolcszázalékos, hosszabbított üzemidővel működők esetében pedig 16-18 százalékos villanyár-emelkedésre van szükség.
Ez is alátámasztja azt az általános szakmai állítást, amely szerint a már megépült atomerőművek üzemeltetése olcsó, hiszen az üzemanyagköltségük rendkívül alacsony, és termelési költségük érdemben nem függ az urán árának a változásától sem.
Az áringadozás egyszeri hatását tovább tompítja, hogy az atomerőműveknek rendszerint két évre elegendő üzemanyagot kell tárolniuk. Fontos tényező az is, hogy a reaktorban lévő üzemanyagkészlet teljes lecserélődése négy-öt év alatt történik meg, mert mindig csak egy részét frissítik. Mindezek miatt az árnövekedés hatása igencsak elnyúlik. És van még egy tényező, ami nagy hatással van a fosszilis alapú termelőkre, az atomerőműveket viszont elkerüli: a szén-dioxid-kvóta ára. Mivel a nukleáris áramtermelés karbonsemleges, emiatt nem kell sarcot fizetni utána, vagyis nem kell kvótát vásárolni. Mindezek miatt kijelenthető, hogy műszaki és közgazdasági értelemben is stabilitást nyújtanak az atomerőművek, míg megjegyzendő, hogy a gázerőművek a kiemelkedően rugalmas szabályozhatóságuk miatt kulcselemei a villamosenergia-rendszereknek.
Nem versenytársak
Nem lenne azonban teljes az elemzés az időjárásfüggő zöldáramtermelők nélkül. A szél- és a naperőművekre ugyan szintén nincs hatással a karbonkvóta ára és az „üzemanyaguk” is ingyenes, ugyanakkor ez utóbbi a legnagyobb problémájuk, ellátásbiztonsági szempontból ugyanis nem lehet rájuk támaszkodni. Éppen ezért csak egy részét képezhetik egy nemzeti energiamixnek, ami hazánkban például három, egymást kiegészítő fő elemből épül fel: a stabil és karbonmentes atomenergiából, a hatékony és rugalmas gázerőművi termelésből, valamint a zöld megújulók hasznosításából. Ezek enyhítik a másik hátrányait, és összességében alacsony karbonintenzitással nyújtanak ellátásbiztonságot.
Borítókép: A paksi atomerőmű egyik reaktora. Fotó: Kurucz Árpád
