Szorosabbá válik a magyar–kazah gazdasági együttműködés

Megnő az eurázsiai térség globális gazdasági szerepe a járvány utáni újrarendeződést követően.

Magyar Nemzet
2021. 10. 25. 10:10
VARGA Mihály
Budapest, 2021. október 20. Varga Mihály pénzügyminiszter, miután felszólalt a Magyarország 2020. évi központi költségvetésének végrehajtásáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. október 20-án. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A válság utáni újrarendeződéssel az eurázsiai térség még nagyobb súlyt képvisel majd a világgazdaságban, amelyre Magyarország is felkészült – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn, a magyar–kazah üzleti fórumon Nur-Szultánban.

A Pénzügyminisztérium közlése szerint Varga Mihály a Kazahsztán fővárosában szervezett fórumon kiemelte: Kazahsztán és Magyarország gazdasági kapcsolatai mára eljutottak oda, hogy a kereskedelem és a beruházások mellett az innovációban, az új technológiai megoldások területén is szintet lépjen az együttműködés.

A miniszter elmondta, hogy a koronavírus-járvány új kapukat is nyitott a kazah–magyar kereskedelemben. Az országba irányuló exportunk tavaly közel hatvan százalékkal nőtt, elsősorban a kiváló minőségű magyar gyógyszeripari termékek, vegyipari termékek és élőállatok kereskedelmének köszönhetően. A két ország közötti áruforgalom meghaladta a 330 millió dollárt, és az elmúlt évek delegációs találkozásainak köszönhetően számos magyar cégnek sikerült eredményeket elérni a kazah piacon.

A Kazahsztán és Magyarország közötti gazdasági együttműködések érintik a kereskedelem, a mezőgazdaság, az energetika, a megújuló energia, a pénzügyek, az élelmiszeripar és az építőipar területét is. Magyarország 11 éve tette le voksát a keleti nyitás politikája mellett, amely döntés stratégiai jelentőségét az idő is igazolta – hangsúlyozta a pénzügyminiszter, aki az Országgyűlés Magyar–Kazah Baráti Csoportjának csoportelnöke, valamint a Kormányközi Gazdasági Együttműködési Bizottságnak és a Stratégiai Tanácsnak társelnöke is egyben. 

Magyarország képes volt arra, hogy kereskedelmét még a járvánnyal terhelt tavalyi évben is növelje Ázsiával, az export tíz százalékkal 6,2 milliárd dollárra, az import 16 százalékkal húszmilliárd dollárra emelkedett 

– jelentette ki Varga Mihály. Az üzleti fórum keretében összesen hét megállapodás született mezőgazdasági, egészségügyi, szállítmányozási, városgazdálkodási, zöldinnovációs, valamint történelmi együttműködésekről a kazah és magyar fél képviselői között.

A pénzügyminiszter bővebben is beszélt a megállapodások részleteiről a közösségi oldalán.

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.