A magyar vállalkozásokat segítő pályázatok az év végén sem állhatnak meg: 100 milliárd forintos pályázatot hirdetünk a kis- és középvállalkozásoknak – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter legújabb Facebook-videójában. Ebből a cégek fejleszthetik technológiájukat, termelékenységüket, javíthatják versenyképességüket. 10 és 200 millió forint közötti támogatás igényelhető például új eszközök beszerzésére, információtechnológiai fejlesztésekre, ingatlanberuházásra vagy megújuló energiaforrások alkalmazására – sorolta a pénzügyminiszter.
Százmilliárd forintos pályázat kis- és középvállalkozásoknak
10 és 200 millió forint közötti támogatás igényelhető például új eszközök beszerzésére – közölte Varga Mihály.
Borítókép: Varga Mihály (Fotó: Magyar Nemzet/Kurucz Árpád)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezHatmilliárd köbméterre nőtt a tárolói gázkészlet
Hazánk hagyományosan a kontinens élmezőnyébe tartozik a fogyasztással arányos töltöttségi mutatókat vizsgálva.
Elsődleges a biztonság az atomenergetikában
A meglévő és a leendő paksi blokkok az időjárási szélsőségektől is védettek, többszörös biztonsági rendszerük van.
Tesztüzem a Budapest–Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszán
Kétszázzal száguldhatnak majd a szerelvények Belgrád és Szabadka között – talán már november végétől.
Tajtékzanak az emberek, összeomlott a legnagyobb magyar csomagküldő hálózat
Hetek óta súlyos fennakadások vannak a csomagküldő szolgálatnál.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén
Lavrov vérfagyasztó üzenetet küldött a Nyugatnak
Tragikus haláleset történt: azonnali műsorváltozást jelentett be a TV2
Garácsony Gergely és Magyar Péter együtt tervezik vezetni a fővárost, Vitézy Dávid is szerepet kaphat + videó
Változást hoz az ősz: ennek a 3 csillagjegynek az életében új fejezet kezdődik
Megszólalt Marco Rossi: Magyar Péter pártjának EP-képviselője engedély nélkül visszaélt a képével
Csintalan Sándor a Klikk TV-ben borította az ellenzéki bilit
Már két meccs után nagy bajban van Máté Csaba
Szoboszlai csalódottan, a Liverpool győztesen hagyta el a pályát
Rossi fotójával promózta magát a Tisza Párt, a kapitány nem hagyta annyiban
A fideszes politikus, aki laposra verte Magyar Pétert
Által ment a Tiszába
Címoldalról ajánljuk