A gazdák kezében a vidék sikerességének kulcsa

Az elmúlt évek sikereit és az agrárkormányzat jövőbeli terveit bemutató kiadványt készített a gazdálkodók számára az Agrárminisztérium. Nagy István, a tárca vezetője szerint az elkövetkező évek sikereinek kulcsa a mezőgazdaság szereplőinek kezében van, a célok elérésében a kormány és a szaktárca is az ágazat szövetségese lesz.

Magyar Nemzet
2022. 01. 25. 11:36
Fotó: Pelsőczy Csaba Forrás: Agrárminisztérium
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ciklus végéig, vagyis 2027-ig összesen 4265 milliárd forint fordítható a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére, amire a két átmeneti évben 1529 milliárd forint jut. A tárca tavaly ezermilliárd forintot meghaladó összegben írt ki pályázatokat, a jelentős érdeklődésnek köszönhetően pedig több felhívásnak is megemelték a keretösszegét. 

– Azt szeretnénk, ha minden magyar agrárvállalkozó nyertese lenne a történelmi léptékű támogatásoknak és, stabil alapokra építkezve, élnének a lehetőségekkel. A pénzügyi lehetőségek azonban csak akkor lehetnek a valóságban is működőképesek, ha van befektetési, fejlesztési kedv a gazdálkodókban. Ennek érdekében kedvezőbb feltételeket teremtünk a családi vállalkozóknak, rendeztük az osztatlan közös földtulajdont, és elősegítjük a generációváltást – jegyezte meg a miniszter. 

Majd hozzátette: az elkövetkezendő évek sikerének sorsa a gazdák kezében van. Hiszek benne, hogy a szaktárca, a kormány és az agráriumban dolgozók együttműködése most is előrevisz majd minket: a vidéket és hazánkat egyaránt.

Borítókép: Nagy István beszédet mond a tájékoztató kiadvány bemutatóján (Fotó: Agrárminisztérium/Pelsőczy Csaba)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.